II. világháború előtt és után

A II. világháború után megszűnt a katolikus kápolna, ami a jelenlegi műtéti blokk helyén (III. épület) állt. Ott egy egyemeletes épület felső szintjén laktak a nővérek és itt volt kápolnájuk is, amit a betegek is használhattak. Naponta volt benne szentmise. A hívek lelki gondozását a kórház területén lakó állandó kórházlelkész látta el. A háború után mindez megszűnt.

1989

Az 1989-es rendszerváltás után dr. Rácz Attila kórházigazgatóban merült fel az igény istentiszteleti hely építésére. Alapítvány létrehozásával széleskörű összefogást teremtett a leendő kápolna megépítésére.

1990

1990. június 22-én ünnepélyes keretek között került sor a kápolna-alapkő letételére. Az ünnepségen részt vett többek között dr. Surján László népjóléti miniszter, dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.

1991

Dr. Rácz Attila váratlan, súlyos megbetegedése és 1990. október 30-án bekövetkezett halála miatt a kórházi kápolna ügye háttérbe szorult. Az újonnan kinevezett kórházigazgató, dr. Baranyai Tibor, 1991. február 17-ére hívta össze az egyházak és a kórház képviselőit, valamint Hirschler Rezső polgármester urat az új kuratórium megalakítása céljából.
1991. március 11-én a megújult kuratórium úgy döntött, hogy a kápolnát dr. Bárány András soproni tervezőmérnök tervei alapján építik fel. Hatalmas pénzgyűjtési kampány indult meg ezután a városban és a városon kívül, sőt külföldön is.
A gyűjtés eredményeként az építkezés gyorsan haladt, így 1991. végére tető alá került az épület.

1992

Nem egészen két évvel az alapkő letétele után, 1992. június 14-én sor kerülhetett a kápolna felszen­telésére. A Népjóléti Minisztérium képviseletében dr. Andréka Bertalan helyettes államtitkár jelent meg. A kápolna-szentelő istentiszteletet dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök, Szebik Imre evangélikus püspök és dr. Márkus Mihály református püspök celebrálta. A kápolna a katolikus, evangélikus és református egyházak közös istentiszteleti helye lett.

1992 után

Idővel elkészült a miséző tér és a kápolna díszüvege Simon András grafikus vonalrajzai alapján.
Betegek és hozzátartozók találnak itt kapaszkodót és lesz életük rendezője az Úr.

2020

Az alig 30 éves Kórházkápolna tetőszerkezete sürgős felújításra szorult. Az erősen rossz állapotban lévő tetőfedés cseréje a beázások miatt elkerülhetetlen volt. Bádogtető borítást kapott a kápolna. A mennyezet üvegfelülete is sok hibalehetőséget rejtett magában! Ezt kiváltotta a kivitelező. Sor került a külső és belső festésre. Új világítótesteket szereltek a kápolna belső terébe.

 

A kórházkápolna felszerelése