Tartalomjegyzék

    „Jöjjetek hozzám mindnyájan,
    akik fáradtak vagytok,
    én felüdítlek titeket!”

    Mt. 11,28

     

    Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem

    Betegeinknek

    Most nem sietek,
    most nem rohanok,
    most nem tervezek,
    most nem akarok,
    most nem teszek semmit sem,
    csak engedem, hogy szeressen az Isten.

    Most megnyugoszom,
    most elpihenek
    békén, szabadon,
    mint gyenge gyerek,
    és nem teszek semmit sem,
    csak engedem, hogy szeressen az Isten.

    S míg ölel a fény
    és ölel a csend,
    és árad belém,
    és újjáteremt,
    míg nem teszek semmit sem,
    csak engedem, hogy szeressen az Isten,
    új gyümölcs terem,
    másoknak terem,
    érik csendesen
    erő, győzelem…
    ha nem teszek semmit sem,
    csak engedem, hogy szeressen az Isten.

    Kórházkápolna

     

    Kórházkápolna alapkőletétele

    1990. június 22. A kápolna alapkőletétele.

     

    Kórházkápolna megszentelése

    1992. június 14. A Kórházkápolna megáldása.
    Szebik Imre evangélikus püspök - Dr. Pápai Lajos katolikus megyéspüspök - Dr. Márkus Mihály református püspök.

     

    Árpád-házi Szent Erzsébet

    A jótékonykodók és családanyák védőszentje

    (1207. Sárospatak - 1231. november 17. Marburg)

    Kórházkápolna - Árpád-házi Szent Erzsébet

    Azok közé a szentek közé tartozik, akiknek  su­gárzása nem csökken, fénye minden kor embe­rének világít.

    Magyarországon született. Atyja II. András magyar király, anyja a merániai Gertrúd volt. Erzsébetet már négyéves korában eljegyezték Thüringia leendő grófjával, Lajossal. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. A leendő anyós, Zsófia asszony azon­ban egyre növekvő rosszallással figyelte a gyer­mek fejlődését, aki nem vette át az udvari élet formáit, szerette a lovaglást.

    A házasságkötés azonban megtörtént, és a fiatalok boldogsága teljes volt. Erzsébet most már függetleníthette magát az udvari etikettől. Ha férjét hazavárta, messzire elébe lovagolt, Lajos pedig mindenki megrökönyödésére egy asztalnál étkezett vele.

    Az 1225-ben kitört éhínség idején teljes tekintéllyel mögötte állt, amikor Erzsébet szinte „kifosztva” a várat, segített az éhezőkön. Lajos 1227-ben keresz­tes hadjáratba indult. Még útközben megbetegedett és meghalt. Férje oltalma nélkül Erzsébet nem folytathatta tovább eddigi életét, ezért gyermekeivel együtt elhagyta a várat egy óvatlan pillanatban.

    Özvegyi javaiból Erzsébet ispotályt rendezett be Marburgban. Itt személyesen gondozta a betege­ket. 1231. novemberében megbetegedett. Elaján­dékozta a még meglevő holmiját. November 16-án éjfél körül halt meg. Marburg­ban temették el, és már négy évvel halála után, 1235-ben szentté avatták.

    Nem a kitaszított élete miatt csodáljuk, nem rendkívüli tette miatt, hanem azért, mert mindezt szabad megfon­tolásból, önként tette.

    Fiatalon elégett a szeretetben.  Ünnepe Magyarországon:  november 19-én van. A világegyházban a jótékonyság védőszentje (Páli Szent Vince mellett), továbbá a magyar család­anyáké.

    Kórházkápolna | Árpád-házi Szent Erzsébet rózsái

     

    A Kórházkápolna belseje

    Az 1992-ben megáldott kórházkápolna belseje így nézett ki. A kép jól illusztrálja a bővítéseket. A következőkben ezeket szeretném bemutatni.

    Kórházkápolna | 1992-ben

    Az eredeti oltárképet Szász Endre festette meg. A rózsát ajándékozó kép lehet akár Szent Erzsébet keze, akár a kórházban gyógyítók keze. A rózsa ajándék, amit a kórházban keresnek a betegek a gyógyulás, ami Isten és emberek ajándéka.

    Az egységes díszüvegezés miatt került le ez az oltárkép és nyerte el mai formáját a kápolna.

    Kórházkápolna | Szász Endre eredeti oltárképe

     

    Miséző tér

    A második Vatikáni Zsinat igénye, hogy a szent cselekmény legyen látható és ez is segítse a hívek tevékeny részvételét. Ennek megfelelően alakítottuk ki a miséző teret, aszimmetrikus vonalvezetéssel.

    A kialakítás figyelembe vette a mennyezet íves vonalait, ami tükröződik a dobogó formáján. A cselekményhez méltó szőnyeget kapott a dobogó, ami a sok faanyag uralmát megtöri és kiemeli a liturgikus tevékenységet.

    Kórházkápolna | Miséző tér

     

    Függesztett kereszt

    A kereszt minden esetben a győzelem jele, hiszen ott győzte le Jézus a bűnt és a halált. A paradicsomkert bűnös fája az Istennel való szembefordulásra emlékeztet, a kereszt viszont az Istennel való békénket termette és az üdvösséget adta nekünk. Az oltár feletti függesztett keresztünk a Messiás világmegváltó fájdalmát és győzelmét ábrázolja. Tudatosan választottuk a szilvafát, hiszen a vöröses barnás színe utal a vértanúságra és a szenvedésre. A korpus teste ki­vehetően szenvedő test, viszont az arc nyugodt és derűs és sejteti a folytatást. Jézus utolsó szavát ábrázolja: „Beteljesedett!” Bár a mi halálunkat is láthatnánk benne! Kéztartása a győztes, a feltámadt Jézus mozdulata. Ezért sincs a keresztfához szögezve. „Nem a szegek tartják Krisztust a kereszten, hanem a szeretet.” (Sziénai Szent Katalin.)  „A kereszt erősíti a gyengét, szelídíti az erőset.” (Boldog Apor Vilmos püspöki jelmondata.) Hiszen „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn. 3,16.) (A korpusz anyaga szilvafa.)

    Kórházkápolna | Felfüggesztett kereszt

     

    Örökmécs

    Mózes istenélményét eleveníti fel az örökmécs formája. Pusztai pásztorkodása alatt látott egy bokrot, ami lángolt, de nem égett el. Kíváncsian közelítette meg a helyet. Ekkor szólította az Úr, hogy vegye le saruját és úgy közelítsen, mert szent e hely. Sőt, bemutatkozott neki az Isten: „Én vagyok az, 'Aki vagyok'…” (Kiv 3,14) A csipkebokor-forma eredetije ez a bibliai hely. Aztán Jézus többször mutatkozott be az előbbi helyet felelevenítő módon: „Én vagyok az élet kenyere… Én vagyok a jó Pásztor… Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Ezért „ég” a kápolna tabernákuluma felett Mózes csipkebokra, hiszen az Isten Jézus Krisztusban mutatkozott be. Utal jelenlétének egyik módjára, az Eucharistiára, amit a tabernákulum őriz. (Az örökmécs anyaga eperfa.)

    A tabernákulumon a görög ábécé első és utolsó betűje olvasható: α (a kis alfa) és ω (a kis ómega). „Jézus a kezdet és a vég, Ő az Alfa és az Ómega, Övé az idő és Övé az örökkévalóság.” (A húsvéti vigília szertartásból.)

    Kórházkápolna | Örökmécs

     

    Díszes bibliatartó

    A második Vatikáni Zsinatot megnyitó szertartás keretében XXIII. János pápa ünnepélyesen az oltárra tette a Bibliát. Az eperfából készült feliratos bibliatartón is állandóan előttünk lesz a Szentírás. Az Oltáriszentséggel együtt jelezni kívánja, hogy a keresztény ember életének két fókusza van: az Eucharis­tia és a Biblia. Egymásra utaló voltukat az is jelöli, hogy a bibliatartón Jézus búcsúbeszédének néhány mondata van. Aki közelebb jön, olvashatja:

    Ne nyugtalankodjék szívetek! (Jn 14,1)

    Én vagyok az út, az igazság és az élet. (Jn 14,6)

    Nem hagylak árván titeket. (Jn 14,18)

    Aki szeret engem, megtartja tanításomat. (Jn 14,23)

    Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. (Jn 14,27)

    Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. (Jn 15,5)

    Én választottalak titeket. (15,16)

    Értük könyörgök. (Jn 17,9)

    Átadtam nekik tanításodat.  (Jn 17,14)

    Legyenek mindnyájan egyek. (Jn 17,21)

    Az idézetek visszautalnak az Oltáriszentségre, hiszen az utolsó vacsorán hangoztak el Jézus búcsúbeszédében és  főpapi imájában.

    Garantáltan jelen van közöttünk Jézus az Oltáriszentségben és a Bibliában. Ezt a jelenlétet hirdeti az örökmécs.

    Kórházkápolna | Bibliatartó

     

    Díszes gyertyatartó

    Az előbbiekkel egységet képezve a közelükben áll a gyertyatartó. Funkciója, hogy húsvéti időben tartsa a húsvéti gyer­tyát, nagyböjtben a keresztet, adventben az adventi koszorút és karácsonyi időben a betlehemet. Lényegében jelzi az egyházi év megfelelő időszakait.

     

    A legile (felolvasó állvány) mögötti falikép

    Soltra E. Tamás corpus-tanulmányát látjuk. Minden igaz nagy alkotás és élet mögött ott a szenvedés, amint itt is a háttérben ott a szenvedő Krisztus. Közelebbről egy Ovidiustól származó latin mondatot olvashatunk: TEMPUS EDAX RERUM. Magyarul: „Az idő vasfoga mindent kikezd.” De Krisztus keresztje az idő vasfogát is kitörte.

    Kórházkápolna | Falikép

     

    Oltár és a felolvasó állvány (legile)

    A liturgikus cselekmények két fontos helye. Az oltáron Krisztus húsvét áldozatát jelenítjük meg, ez a cselekvő emlékezés helye. Az igehirdetés helye pedig a felolvasó állvány. Itt gyűjt össze bennünket Krisztus és válunk közösséggé. Az oltár és a legile vonalvezetése tulajdonképpen a kápolna mennyezeti íveinek tükröződése, amint az itteni liturgia, cselekmény tükröződése a mennyei istendicsőítésnek.

     

    Faragott kereszt

    A nagyböjt idején ez a kereszt áll a húsvéti gyertyatartón. Az így kialakított kompozícióra is vonatkozik a gyertyatartó mondata: „Ó, szerencsés vétek, hogy ily hatalmas Megváltót kívánt és érdemelt”. (Húsvéti öröménekből) Ez egy jelképes kereszt, amit ha jobban megnézünk, akkor látjuk Krisztus testét is, amit a különböző szintek és vonalak játéka sejtet. Látványos és egyedi darab. Anyaga szilvafa.

    Kórházkápolna | Faragott kereszt

     

    Feltámadt Jézus

    Kórházkápolna | Feltámadt Jézus

    Még nem láttam Jézus Krisztus egész életútját egyetlen képen, vagy szoborban ábrázolni. Most erre történt kísérlet. Mit látunk a szoborban?

    A bűnnel elrontott élet helyrehozása megváltásunk. Tehát az önmagától és Istentől elidegenedett ember kibékülhet önmagával és Istennel. Erre a megváltásra évszázadokon át készült az Isten is. A választott nép egy családjába beleszületett Krisztus, a Megváltó. Az Isten emberré lett. A megelőző készületet és Jézus emberi családfáját jelzi a szobor gyökere. Aztán az idők teljességében megszületett az Istenember. Ezért is látható a betlehem fára vésett, karcolt képe: Mária ölében a Gyermek, balra a bölcsek és pásztorok tisztelgő közössége, jobbra tőle az örömhírt meghirdető angyalok. („Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek: Ma született az Üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás és az Úr. Ez lesz a jele: Kisdedet találtok pólyába takarva és já­szolba fektetve. Hirtelen nagy mennyei sereg vette körül az angyalt. Dicséretet énekeltek Istennek: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek.”) De ott a kígyó, a kísértő, aki az első bűnre is képes volt rávenni az embert. A szobor talapzatától egy tekercs indul meg, rajta a „mini” evangélium: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) A tekercs szövege a feltámadt Jézus zászlóján folytatódik, hiszen ez érvényes a jelenben és az örökkévalóságban is. Aztán a szobor erőteljes feltámadt Krisztusban fejeződik be. Jobbára csak ruhája redője sejteti az alakot, kezében (nekünk jobbról) zászló. Bal keze a keresztre mutat, szeretetének jelére. Ha közelebb lépünk a szoborhoz, csak akkor látjuk a tekercs szövegét, arcának vonásait, és természetesen a betlehemi jelenetet is.

    A kiválasztott farönk hibái, a repedések faragás közben jelentkeztek. Mintha a repedések a mi gyenge és bűnre hajló természetünket és emberségünket mutatnák be. Természetesen ezeket igyekezett a művész eltakarni. De még így is látható egy domináns repedés, ami Jézus szívéig hatol. Milyen jól érzékelteti, hogy szeretetből hasadt meg szíve, halt meg, és most is szíven találja kérésünk, fohászunk, betegségünk.

    Amilyen nehéz elfogadni a feltámadást, olyan nehéz a feltámadt Krisztus ábrázolása is. „Pedig ha Krisztus nem támad fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” (1 Kor 15,14) Krisztus feltámadása nélkül nincs értelme a szenvedésünknek, halálunknak, de életünknek sem! Ezért is lett domináns a Krisztus életút, élete csúcsával, a feltámadással, ami a mi feltámadásunk és életünk reménye. (Anyaga eperfa.)

    Kórházkápolna | Belső

     

    Betlehem

    A kollekciónak ez a része karácsony idejében áll majd előttünk a Jézus születését illusztráló betlehem. Az első betlehemet Szent Ferenc állította fel 1223-ban élő szereplőkkel. Isten nagy Ajándékát - Jézus Krisztust - és születését jelenítik meg a figurák. A látható szereplők jelenlétét a születéstörténetek evangéliumából ismerjük. (A Szent Család szoborcsoportja szilvafából, a boltozat eperfából készült.) Csupán két figura idegen, a szamár és az ökör. Minden bizonnyal Izaiás próféta könyvéből kerültek a képbe. A jelzett részben így emel vádat Isten választott népe ellen: „Az ökör megismeri gazdáját és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismert meg, népem nem tud semmit megérteni.” (Iz 1,3)

    Kórházkápolna | Betlehem

    A miséző tér szobrait Őrsi András szobrászművész faragta.

     

    A liturgiában használatos szent edények

    A szentségtartó (latinul: monstrancia) arra szolgál, hogy ünnepi alkalmakkor szentségimádásra kihelyezzük a Szentostyát. A felső része hagyo­mányos, napkorongszerűen kialakított.

    Kórházkápolna | Monstrancia

    Az Oltáriszentség tárolására szolgál az áldoztató edény (latinul: cibórium, jelentése: élelem). Rendel­tetése, hogy az átváltoztatás után is őrizze a Szentostyát, így misén kívül is bármikor lehessen áldoztatni, elsősorban a betegeket. A kápolnai cibóriumnak nincs fedele, érdekes módon felső része fűrészfogasra kialakított. De története is külön­leges. „Egy, az orsolyita rendből erő­szakkal elküldött ked­ves­­­­nővér - aki azóta sajnos már meghalt -, abban az időben civil nővérként dolgozott a kórházban. Egy napon a lim-lomok között egy kehelyre lett figyelmes; magához vette és távoli rokonához küldte, hogy vigyázzon rá. Ez a rokon nem más, mint a (nyugdíjas) szövetség akkori elnöke, a Fülesről (Nikitschről) származó Maria Solich, aki a kápolna újbóli felszente­lésére a kelyhet ünnepélyes keretek között visszaküldi (újból bearanyoztatva).” (Eisenstädter Kirchen Zeitung)

    Kórházkápolna | Ciborium

     

    „Mily kedves a te hajlékod, Seregek Ura!” (84. zsoltár)

    Kórházkápolna | Belső

     

    A művészi igénnyel készült fotók Horváth Endre fotóművész felvételei és ajándéka kápolnánknak. Az alapkő letételénél és a kápolna megáldásakor Bán Lajos fényképezett.

    Minden adományt, segítséget köszönök szépen. Az Úr gazdagon fizesse meg nekik és áldja meg őket. Az Úrnak adtuk, tettük.

     

    Hálaadás a kápolnáért

    Bárány András a kápolnatervező szavaival

    Kórházkápolna | Hálaadás

    A templom az imádság és imádás szent hajléka. Köszönjük néked, Urunk!

    A templom a látható és láthatatlan világ találkozása. Köszönjük néked, Urunk!

    A templom megszentelt tér, melyben a föltámadás erői működnek.

    A templom szent hely, a csend és a békesség hajléka. Köszönjük néked, Urunk!

    Szent hely, melyben a megváltás gyógyító erői mindig jelen vannak.

    Szent hely, melyből az irgalom csodálatos patakja árad.

    Szent hely, ahol a bűnök rejtett sebei gyógyulnak. Köszönjük néked, Urunk!

    Szent hely, az ünnepek boldog otthona. Köszönjük néked, Urunk!

    Szent hely, ahol együtt örvendezünk testvéri szeretetben és békében.

    A templom a mi igazi, lelki - szellemi otthonunk. Köszönjük néked, Urunk!

    A templom: Jézus titokzatos jelenléti formáit mind magában foglalja.

    A templom lelki újjászületésünk szent helye. Köszönjük néked, Urunk!

    Szent hely, ahol a szentségek gyógyító erői szüntelen áradnak.

    Szent hely, ahol az örök Élet Igéje megvilágosít bennünket.

    Szent hely, ahol az Élet Kenyerének szépen terített asztala áll.

    Szent hely, ahol Jézus jelen van életünk minden napján.

    A templom a legszebb hely, ahol a művészetek vonzó szépsége ünnepel.

    Szent hely, melyben az örvendező szív szárnyaló éneke fölhangzik.

    Szent hely, ahol Jézus szüntelenül vár bennünket. Köszönjük néked, Urunk!

    Szent hely, ahonnan a hit világossága kiárad. Köszönjük néked, Urunk!

    A templom: a szeretet iskolája, ahol Jézus tanítását halljuk.

    Szent hely, ahonnan a Szeretet Lelke otthonainkra sugárzik.

    A templom: őseink hitének hűséges  tanúja. Köszönjük néked, Urunk!

    Szent hely, ahol a kegyelem láthatatlan trónusa elé járulunk.

    A templom: áldás az egész kórház életére. Köszönjük néked, Urunk!

    Szent hely, ahol életünk legnagyobb értékei mind együtt vannak.

    Szent hely, mely által a mi belső világunk élő templommá alakul.

    Szent hely, mely bevezet az örök templomba: Jézus végtelen

    szeretetébe. Köszönjük néked, Urunk!

    A templom: a mennyei Jeruzsálem földi képe-mása. Köszönjük néked, Urunk!

    A templom: ISTEN háza és a mennyország kapuja.  Köszönjük néked, Urunk!

     

    +++

     

    „Imádunk téged, legszentebb Urunk, Jézus Krisztus,

    itt és a világ miden templomában és áldunk téged,

    mert szent kereszted által megváltottad a világot!”

    (Assisi Szent Ferenc)

     

    Az ablakok díszei is tanítanak

    A kápolnai ablakok díszüvegezésével fejeződött be kápolnánk építése. A mostani forma és színösszeállításban az vezetett bennünket, hogy a jövőben is maradjon világos a kápolna, az épületet körülvevő fák lombozata is érvényesüljön és zárja le a teret, hogy a külső mozgás ne zavarja az áhítatot.

    A kis ablakokon a nagyobb ablakok osztása ismétlődik. A nagyobb ablakok mérete megengedte, hogy oda kép is kerüljön. A képeket Simon András grafikus álmodta meg, amit aztán Kozák Gábor és felesége, Zsuzsa jelenített meg.

    Kórházkápolna | Ablakok

     

    Templomablakok

    Kik csak az utcán
    járnak-kelnek,
    szépséget rajta
    nem igen lelnek,
    kíváncsi szemmel
    rá nem tapadnak:
    csak egy karika,
    szürke karika,
    ólomkarika,
    vén templomablak.

    Rácsa rozsdás,
    kerete málló,
    emitt moh lepi,
    amott pókháló, -
    sütheti napfény,
    sötét örökre,
    mint világtalan,
    agg világtalan
    húnyt szeme-gödre.

    De ki belép
    a tág, iromba,
    boltozatos,
    hűvös templomba
    s belülről pillant
    ablakára,
    megdöbbenten áll
    megkövülten áll,
    elbűvölten áll:
    Nézz a csodára!

    Színek zengése!
    Fények zúgása!
    Mártír mosolya!
    Szűz vallomása!
    Kék, ami békül,
    piros, ami lázad!
    Magasba ragad,
    a mennybe ragad
    lángtünemény
    és tűzkáprázat!

    Ó, titkok titka:
    a földön ittlent
    belülről nézzen
    mindenki mindent,
    szemet és szívet
    és harcot és békét! –
    Áldja meg az Úr,
    áldja meg az Úr
    a belülről látók
    fényességét!

    Dsida Jenő

     

    Az oltárkép ablaka: az ajándékozni tudás szabaddá tesz

    Szent Erzsébet rózsa csodáját örökíti meg az üvegkép. Minden segítő rózsát ad át, ajándékoz. Aki lehet egy beteglátogató, az ápoló személyzet beteggondozó szolgálata.

    A kép magyarázata helyett álljon itt Simon András grafikus, a díszüveg tervezőjének, gondolata. Nem kifejezett magyarázatot ad, hanem gondolatokat indít meg bennünk.

    Kórházkápolna | Oltárkép ablaka

    „Töltsön el békével a szeretet Istene,
    aki talán éppen a betegséged által
    ölel gyöngéden magához,
    hogy ereje így is megnyilvánuljon benned.

    Ha szeretetet sugárzol magad körül,
    - betegséged ellenére –
    magad is gyógyítóvá válhatsz.”

    „Ha vágyakozó szeretettel
    fordulunk Isten felé,
    akkor szívünkön is túlcsorduló
    mértékkel ajándékozza nekünk Lelkét
    és megújítja életünket.”     

    Isten utáni vágyakozás nélkül
    kereszténységünk szürke
    hagyománytiszteletté silányul.”

    (Simon András)

     

    Szent Erzsébet legendája

    Virágok közt akkor egy völgybe értél
    Mely nem beszűkült: éppen hogy kitárult.
    Ezer kehelybe kéklő, csöndes ég fért
    S arany porzókon fényes napsugár gyúlt.
    Harmat hullott hófehér falakra
    S csengett, csengett egy kis templom harangja.

    És elsimult, mint fűszálak a réten
    Sok haragom, gyötrő szenvedélyem.
    Vágyaimból nem maradt, csak ennyi:
    Virágillat vagy harangszó lenni.
    Sajgó szívvel a templomot kérdem:
    Mi a neved? S ő megcsillan szerényen.

    - Felszenteltek Erzsébet nevére
    Mert itt történt, hogy kenyeret osztott
    S piros rózsa hajlott, mint a vére
    Mert a kenyér a szívéből foszlott
    Mikor felelt a feddő kérdésre
    Mit rejtene, mit takar köténye.

    Mert szétosztani számára tilos volt,
    Vagyonát az utolsót is adni.
    De felderült a téli táj, a hófolt
    És rózsákkal kezdett sugarazni
    Virággal, mely csak lélekből nyílhat
    S mindent betölt a friss kenyérillat.

    Mert ez történt - sohasem gondolnád!
    Kenyér-illatot ontottak a rózsák
    És a bimbó, pirosló, temérdek
    Meghasadó haja a kenyérnek.
    Illatként szállt a harangszó a tájra
    Zengett a völgy, Erzsébet csodája.

    S akkor halkan fohászkodni kezdtem:
    - Kenyérillat, töltsed be a lelkem!
    Mint Erzsébet, úgy adhassak én is
    Mi átfut az emberek szívén is
    Felderíti elesettek sorsát,
    Akár kenyér-illattal a rózsák.

    Kozma László

     

    Az ajtó feletti ablakon: a Szentlélek kiáradása

    Kápolnánk fennállásának tizedik évfordulóján adtunk hálát a kórházkápolna létéért. Erre készült el a díszüvegezés. (2002. november 15.)

    Hosszú gondolkodás után jutottam oda, hogy kápolnánk a béke háza, a vigasztalás háza. Hiszen aki kórházba kerül, aki beteg, annak élete veszélyben van. Számára a kórház idegen, minden zavaró és nem is kellemes időtöltés betegnek lenni. Mi lehet reménye és vigasztalója a betegnek? Számíthat valakire, pártfogóra, aki az oldalán áll? Erre ad válasz a bejárati ajtó feletti kép.

    Jézus ígéri: „Majd kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.” (Jn 14,16)

    Kórházkápolna | Szentlélek kiáradása az ajtó feletti ablakon

    Jézus így nevezi a Lelket: Pártfogó. Az előző fordítások ezt a szót használták: Vigasztaló, és ehhez szoktunk hozzá. Ez a szó Pártfogót is jelent, gazdagabb jelentésű, mert nem egyszerűen arra a passzív magatartásra gondol, amit vigasztalásnak nevezünk, hanem arra az aktív magatartásra, mely a Pártfogó szóban van benne. Nem elég, ha engem valaki vigasztal, azaz segít tudomásul venni az élet és a világ meghamisíthatatlan tényeit hanem az kell, hogy valaki indítson tovább az életbe, és ebben a labirintusban, amit világnak nevezünk, legyen mellettem, és segítsen eligazodni, belőle kijutni, a megfelelő utat megtalálni. Ez a szó tulajdonképpen ügyvédet jelent. A görög bíróságokon nem volt védőügyvéd, a vádlott magára volt hagyva. Megkérhetett azonban valamely tekintélyes embert, hogy szóljon érte. Ezek a tekintéllyel bíró férfiak néha a bíróságot megtudták győzni arról, hogy a vádlottat fel kell menteni. Ez volt tehát a Pártfogó eredeti értelme. Betegségben nem éppen erre van szükségünk?

    Jézus így nevezi a Lelket: másik Pártfogó. Mi ennek a szónak a vele lévő jelzővel együtt az értelme? Az első Pártfogó maga Jézus volt a tanítványai számára. Pártjukat fogta, azaz isteni hatalom alá vonta őket. Elég csak arra az egy történetre gondolni, amikor szombaton kalászt szedtek, és a farizeusok elítélték őket, mert szombaton nem morzsolhatnak kalászokat, még éhségük csillapítására sem. De Jézus pártjukat fogta és megmagyarázta, hogy a törvényben egyetlen nagy parancs van, és ez az irgalom. Isten az embert irgalommal nézi, és nem a törvény szigorával. De Jézus ennél többet is tett, mert a tanítványokat Isten elé vitte, és az ő Pártfogásába emelte.

    Jézus a tanítványok számára az eget nyitotta meg, és őket Isten világának a titkaival és erőivel kapcsolatba hozta. Jézus olyan pártfogásban részesítette őket, hogy az Isten hatalmának részeseivé tette őket, és hatalmát rájuk bízta. Ez nem valami földi pártfogás volt, hanem égi pártfogás, amit Jézus így mondott: „Nélkülem semmit sem tehettek”. De most rájuk nehezedik a kérdés: Ki marad velük, ki fogja életüket kormányozni, vezetni és az éggel összekapcsolni? Jézus erre válaszolt: lesz egy másik Pártfogó, aki mélyebbre hatol szolgálatával a tanítványok életébe, mint azt el tudnák képzelni; sőt még annál is, ahogyan a földi Jézus ezt eddig nekik nyújtotta. A Szentlélek a beteg és bajba jutott ember vigasztalója és pártfogója. Szeretném, ha a kápolnát látogató ezt megtalálná és megtapasztalná és a Lélek vigaszával, Párfogása védelmében léphetne ki a világba.

    Amit Istentől kapunk, azt mások javára is kapjuk. Hiszen a beteg a betegnek orvosa is lehet. Azzal, hogy látja a másikat, a betegtársat és helyzetébe érzően közelíti meg.

    Kórházkápolna | A Szentlélek kiáradása az ajtó feletti ablakon

     

    Szimpátia, empátia a Szentlélek által

    Kórházkápolna | Belső

    A XX. század jelentős „találmánya” az emberi kapcsolatok világában az empátia. Ez hasonló a szimpátiához, de sokkal több annál. A szimpatikus embert értékesnek tekintem, keresem a társaságát, mert találkozásainkban gazdagabb leszek. Szeretek „föl”-emelkedni hozzá, mert ez nagyon jó érzés. Ezzel szemben az empátia inkább azt jelenti, hogy „le”-szállok a másik ember mélységeibe. Bajban van, nem tudja megoldani a problémá­it, társra, testvérre, olyan emberre van szüksége, aki nem csupán rámoso­lyog, akivel nem csupán elbeszélget a világ bajairól. A szimpátia fénylő szó, az empátia árnyékos, borús.

    A lélektan tudósai tisztázták, hogy ahol csak szimpátia van, ott nincs gyógyulás. Ehhez empátiára van szükség, a másik ember életébe való olyan intenzív, belső azonosulásra, amelyben már nem két egymás mel­lett elúszó „hajó” üdvözlő zászlólengéséről van szó, hanem arról, hogy én elhagyom az én hajómat, átszállok a másikéra és vele hajózom, az ő ki­kötője felé. Kép nélkül szólva ez azt jelenti: tudatosan félre teszem a saját ügyeimet és mindenestől azonosítom magamat a másik ember gondjaival, szenvedésével.

    Az első igazság tehát az, hogy nem elég a szimpátia. A második, hogy az empátia mélységes önodaadása sem elég. Az ember valóságos gyógy­ulásához emberen túli, ember feletti erők szükségesek. Bibliai kifejezéssel élve: a Szentlélek hatékonyan munkálkodó kegyelmére van szükség. Nélküle mindegyikünk megrekedne magánál. De a Szentlélek által a szeretet terápiájára, a gyógyító szeretetre képes.

    Kórházkápolna | Belső

     

    Az irgalmas szamaritánus

    „Menj és tégy te is hasonlóképpen.”

    A kápolna bal oldalán a nagy ablakon látjuk. Irgalmas lehajlás a bajba jutotthoz, minden segítő ember mintája és példaképe. A régi kápolnában is fontosnak tartották, hogy a szerzetes nővérek szeme előtt legyen, csak akkor a mennyezetképen volt látható. A példabeszéd a következő:

    Kórházkápolna | Az irgalmas szamaritánus ablakon

    „Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. „Mester - szólította meg -, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” Megkérdezte tőle: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” „Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz” - válaszolta neki. De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „Kit tekintsek felebarátomnak?”

    Erre Jézus átvette a szót: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment.

    Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. - Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” „Aki irgalmas szívű volt iránta” - felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.” (Lk 10,25-37)

    A példabeszédben egy ember került bajba. Egy ember, aki lehet akárki is. „Egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment.” Talán halottnak tartották, talán a rablóktól féltek, talán veszteséget jelentett a leállás… De mindegyik kifogás csak önámítás, önmegnyugtatás és önvédelem, az „Én”-em védelme. Amióta elmondta Jézus ezt a példabeszédet, nincs mentség a mentségeinkre, ha embernek, ha kereszténynek tartjuk magunkat. Hiszen Jézus élete is egy véres út végén fejeződött be. Azóta ilyenkor egy szelíd szempár néz ránk. Menj tovább, ha tudsz, kerüld ki, ha tudod! Szelíden néz ránk, megállunk-e a segítséget váró mellett, segítünk-e neki. Mert ilyenkor Jézus Krisztus előtt állunk meg, amikor egy szenvedőn segítünk.

    A bajba jutott mellett egy idegen, nem zsidó áll meg és segít. Sőt, a zsidók ellenségnek tekintik a szamaritánust. Ő is úton van, mint a többi. Meglátja a szorultságát, a rászorultságát.

    Ha most itt imádkoztál, ne menj tovább megállás nélkül utadon! Sok segítséget váró tudott segíteni, közben pedig elfeledte baját. Legalább is addig… Ráadásul most Jézus előtt álltál meg… Vagy Jézus áll előtted, hogy segítsen? Talán épp lelki igényed felkeltésére ajánlja szentségi jelenlétét, veled szeretne lenni betegségedben, veled a műtőasztalon, az ébredésedkor… életedben, halálodban…

    Amit a szamaritánus tett ellenségével, az nem szentimentalizmus, az „csak” szeretet; amit tesz, elsősegélynyújtás: bekötözi sebeit, teherhordó állatára teszi, elviszi a fogadóba, kevéske pénzt is ad, ami talán egész útjának jövedelme. Amivel más a többiektől, akik elmentek mellette az az, hogy: ő leszáll, lehajol és szeret. E nélkül semmi kínos helyzet nem oldódik meg. Magas lóról nem lehet segíteni.

    Eszünkbe jut ilyenkor a betlehemi jászol, amikor az Isten lehajolt hozzánk. Amikor azt gondolnánk, ennél többet nem tehet, akkor szeretetből kiszolgáltatta magát egészen a keresztig. Lehajlása azóta mindennapi, amikor előttünk van lehajló szeretette, amit a tabernákulum fénye jelez. Isten így szeret bennünket Jézus Krisztusban. Mindezt csak azért mondtam el, mert igazán csak az tud szeretni, akit egyszer igazán szerettek. Mert az Isten szeretet!

    „Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” Kinek lehetek felebarátja? Mindenkinek, bárkinek – válaszolja az ember elhamarkodva. A gyakorlatban „mindenki” legtöbbször „senki”-t jelent. A segítést nem lehet betervezni, ez valahogy adatik. Felismerjük-e? Még át sem kell lépni a kórház küszöbét.

    Kórházkápolna | Az irgalmas szamaritánus ablakon

    „Menj és tégy te is hasonlóképpen.” Amikor Jézus ilyenre szólít fel, sőt parancsolja, akkor maga jár elöl. Talán így is fordíthatnám az előbbi parancsot: „Kövess engem!” Ezen az úton Jézus az Életre visz bennünket, túl az életen és halálon, bele Isten Szívébe, szeretetébe, mert ennek az útnak ez a vége.

    Most be kellene fejezni a történetet. De ezt a történetet itt, innen nem lehet „befejezni”. Amint a szamaritánusnak is magának kellett befejeznie: merre indul?! A folytatás következik életedben!

     

    A „hitetlen” Tamás apostol

    Kórházkápolna | A "hitetlen" Tamás apostol ablakon

    Jézus feltámadása után, „a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.”

    Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram, és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” (Jn 20,24-31)

    Számtalanszor láttam már beteget betérni a kápolnába. Kezében a friss CT lelettel és tele aggodalommal. Most hallotta a keserű diagnózist. Talán nem is jól hallotta, talán tévedt az orvos, talán a gépi ábrázolással van baj, biztosan nem igaz. Ilyenkor, amikor mindenben kételkedik a beteg, nemcsak az orvosban, hanem Isten irgalmában is, akkor itt jó helyen kételkedik. Ilyenkor Tamás, a kételkedő apostol a mi emberünk.

    Ő is kételkedett, de jó helyen, a tanítványok között. Amikor hasonló kételyek gyötörnek, ne bújjunk el. Maradjunk Jézus előtt és a hívő közösségben, mint Tamás is. Ő is jó helyen teszi fel a kérdéseket. Mi lesz Tamás apostol jutalma? Még egyszer megnyílik az ég. Csak Tamásért.

    Tamás apostolnak címzi a köszöntést: „Békesség nektek!” Tamás, a te békességed miatt jöttem. Akár velem is megtörténhet ma.

    Nem Tamás nyújtja ki kezét Jézus fele, hanem Jézus nyújtja ki kezét Tamás felé. Azt nem is örökíti meg az evangélium, hogy Tamás apostol megérinti Jézus sebét. Jézus közeledik Tamás felé és nem fordítva.

    Tamás egyet tett meg és ezt mi is gyakran tegyük meg: térdre esik. Mert csak térdre roskadva lehet kimondani: „Én Uram, és Istenem!” Amikor nem futja többre, amikor már a Miatyánk is sok, mert nem bírjuk levegővel, erre akkor is telik: „Én Uram és Istenem!” Jézusnak ennyi elég!

    „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Boldogok, akik jó helyen kételkednek és akiket Krisztus vigasztal meg. Az másokat is képes lesz vigasztalni.

    A kórházba került emberhez a keresztútját járó Krisztus a társa. A választott képek a vigasztalás és a szolidalítás jele. (A két oldalfalon jobbról és balról.)

    Kórházkápolna | A "hitetlen" Tamás apostol ablakon

     

    II. A kereszt elfogadása

    (a mindennap keresztje )

    Ilyen fáradtan, kimerülten veszed válladra a keresztet: megkezded azt a munkát, amelyet a Mennyei Atya a mai napra számodra kijelölt.

    Te tudod, Uram, mit jelent munkába indulni anélkül, hogy az ember kialudta volna magát. Oly jó lenne egy napot kihagyni,... nem tenni semmit,... nem tudni semmiről,... De nem lehet, vár a mai nap feladata. Vállamra veszem a nap terhét, Veled együtt indulok...

    Kórházkápolna | II. A kereszt elfogadása

     

    V. Segít cirenei Simon

    (fáradtan is segíteni)

    Simon egész napi kimerítő munka után igyekszik hazafelé, amikor a kereszthordozó Jézussal találkozik. S mégis felkíséri a Golgotára...

    Uram, szabadíts meg a fáradtság, az idegesség önzésétől... Mert fáradt vagyok, nem kívánhatom, hogy mindenki körülöttem forogjon, mindenki énrám legyen tekintettel, mindenki engem szolgáljon, s nem menthetem föl magam s szeretet kötelessége alól: fáradtan is szeretnem, szolgálnom, segítenem kell...

    Ha találkozom Vele, felkísérni - még napi munkám után is - Jézust a Golgotára, keresztjét víve...

    Kórházkápolna | V. Segít cirenci Simon

     

    VII. A második elesés

    (csüggedés)

    Uram, időnkint oly csüggedés fog el... Hiába minden küszködés, úgy érzem, nem jutok előre. A mindennap taposómalmában áll az életem. Napról napra kezdem elölről a munkát, s mindig elmarad egy csomó tennivaló. Napról napra elindulok jószándékaimmal, minden nap meghozza ugyanazokat a hibákat és bűnöket, mint a tegnapi...

    Uram, elfejtettem a csüggedés óráiban, hogy a Te megismétlődő eleséseid megszentelték, érdemszerzővé tették az én taposómalmomat, a te felkeléseid megadják a kegyelmet, hogy egy-egy lépéssel mégis csak előbbre juthassak hibáim ellenére a küzdelemben.

    Kórházkápolna | VII. A második elesés

     

    X. Megfosztják ruháitól

    (magányosság)

    A Golgota kimagaslik a tömegből, s ott állsz rajta, Jézusom, kifosztottan, egyedül, valami dermesztő magányosságban...

    Barátaid elmaradoztak, anyádat, Veronikát, Jánost hiába keresi a távoli tömegben szemed. Hóhérok, vadállatok vesznek körül - s ők még fájóbbá teszik magányosságát...

    Uram, lelkemen úgy átfáj néha magányosságom... Olyan jó lenne, ha valaki meghallgatna, meg tudna érteni... ha valakivel fel tudna oldódni egyedülvalóságom. De éppen a szenvedés, a fáradtság, a kimerültség órái a legmagányosabbak. A Te elhagyatottságod szentelje meg, s tegye értékessé azokat az órákat, amikor fáj a magány.

    Kórházkápolna | X. Megfosztják ruháitól

     

    Kórházkápolna | Külső