Back to top

Archívum

Beküldés dátuma: 2020. március 6.

Amikor a jelentéktelen is fontos lehet
A Kolorádó őserdőben egy hatalmas fatörzset csodálhattak meg a turisták. Legalább ötszáz éves volt. Már Kolombusz idején is állhatott. Kiállt viharokat, földrengéseket, még a nagy lavináknak is ellenállt, legalább húsz ember tudta átölelni törzsét. Egy szép napon egy rovar parányi tojást helyezett el a fa kérge alá. Jelentéktelen lárvák láttak napvilágot, ám jó étvágyuk volt. Hónapok múlva, a sok vihart kiállt fa, elpusztult.
Vigyázz az apró, jelentéktelen dolgokra. Ezek a nagyok magvai.

Beküldés dátuma: 2020. február 29.

A boldogság titka
Egy fiatalember megkérdezte a legbölcsebb embertől a boldogság titkát. A bölcs azt javasolta a fiatalembernek, hogy járja be a palotáját, és két óra múlva jöjjön vissza.
Csakhogy kérek tőled valamit -, tette hozzá, miután átnyújtott neki egy kiskanalat, amelybe két csepp olajat csepegtetett. – Vidd magaddal ezt a kiskanalat és vigyázz, nehogy kicsöpögjön belőle az olaj!
Két óra múlva a fiatalember visszatért és a bölcs megkérdezte tőle: - Láttad a gobelineket az ebédlőm falán? Láttad a csodálatos kerteket? Észrevetted a gyönyörű pergameneket?
A fiatalember szégyenkezve bevallotta, hogy semmit sem látott. Az egyetlen dolog, amire figyelt, az volt, hogy nehogy kiöntse az olajat.
Menj vissza és nézd meg a világom csodáit! – mondta a bölcs.
A fiatalember fogta a kanalat, és ismét elkezdte bejárni a palotát, de most már megnézett minden remekművet. Látta a kerteket, a tavakat, a virágokat. Visszatért a bölcshöz és részletesen beszámolt mindarról, amit látott.
De hol van a két csepp olaj, amit rád bíztam? – kérdezte a bölcs.
A fiatalember csak most vette észre, hogy kiöntötte az olajat.
Nos, ez az egyetlen tanács, amelyet adhatok – zárta le a dolgot a bölcs. – A boldogság titka abban rejlik, hogy csodálni tudjuk a világ gyönyörű dolgait anélkül, hogy megfeledkeznénk a két csepp olajról.

„Egyébként testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.”
( Szent Pál levele a Filippieknek 4,8)

Beküldés dátuma: 2020. február 21.

A mester érintése
Ütött-kopott volt, s az árverező
Úgy hitte, fáradni kár.
Mégis kezébe vette a vén hegedűt,
S mosolyogva mutatta fel.
- Hölgyeim és uraim, figyelmet kérek!
Lássuk, a licitálást ki kezdi?
Egy dollár, ott hátul, kettő, igen!
Csak kettő? Ki ad hármat?
Három dollár először, és másodszor is…
Már koppant volna a kalapács, de mégsem,
A terem végéből ősz hajú férfi
Lépett közelebb, s felemelte a vonót;
Letörölte a port az ódon hangszerről,
Felhangolta a megereszkedett húrokat.
Tiszta és édes dallam kelt szárnyra,
Akár egy égi angyal éneke.

Elhallgatott a muzsika, s az árverező
Furcsán fojtott hangon szólt:
- Ki ad többet a régi hegedűért'?
Felmutatta a hangszert és a vonót.
- Ezer dollár, 'ki ad érte kettőt?
Kétezer dollár! Ki ad hármat?
Háromezer először, háromezer másodszor,
Háromezer harmadszor!
Tapsolt a terem, de valaki bekiabált:
- Nem értem, mitől ez a hirtelen
Értéknövekedés? Nem váratott magára a válasz:
- A mester érintésétől.

Sok emberélet, akár a lehangolt húr,
Ütött-kopott, vétkektől szennyes,
Megkaphatja bárki olcsón,
Bizony, mint az avítt hegedűt.
Egy tál lencse, pohár bor,
Perdül a kocka - és sodródik tovább.
Az ára szinte semmi, s kis híján
Koppan már a kalapács.
Ám jő a mester, s a tudatlan tömeg
Nem érti, mitől a hirtelen változás,
Ami a lélek értékét megezerszerezi.
Pedig egyszerű: a mester érintésétől.
Myea B. Welch

Beküldés dátuma: 2020. február 15.

A fiatal és az öreg sólyom (mese)
A fiatal sólyom elmondta az anyjának, hogy komoly tervei vannak a jövőjét illetően.
- Mik a terveid? - kérdezte az anyja.
Be akarom repülni az egész világot, el akarok jutni olyan helyekre, ahol még nem járt madár.
- Jól van, csak tanulj szorgalmasan!
Attól fogva a fiatal sólyom megszakítás nélkül gyakorolta a repülést. Ám eközben semmi mással nem foglalkozott, semmi más nem érdekelte.
Egy reggel így szólt hozzá az anyja: Gyere, menjünk, keressünk táplálékot!
- Nem, anyám nem megyek, menj egyedül. Én nem alacsonyodom le ilyesfajta dolgokhoz.
- Már miért nem?
Anyám, ne háborgass hiábavalóságokkal! Te is arra serkentettél, hogy szorgalmasan tanuljak és felkészüljek a világ körüli utazásra.
Igen, gyermekem - felelte az anyja -, de a vágyad soha nem válik valóra, ha nem vagy képes rá, hogy táplálékot szerezz magadnak. Az első nap még csak éhes leszel, a másodikon már nem tudsz tovább repülni, a harmadikon pedig éhen halsz.

Beküldés dátuma: 2020. február 4.

Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdő közepén.
Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetősen hűvös volt. Néhány „jónapot”, egy-két „jóestét”. Semmi több. „Jégtörésről” szó sem volt.
Mind a ketten azt gondolták a másikról: - Igazán eljöhetne hozzám! De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükről.
Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.
Az üregben lakott egy borz, aki egy nap így fakadt ki: „Milyen kár, hogy itt bent kell lennetek! Gyönyörűen süt a nap odakint!”
A két jégtömb feljajdult. Kiskoruk óta tudták, hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti a számukra. Meglepő módon azonban, most az egyik jégtömb azt kérdezte: - Milyen a nap?
Csodálatos… Maga az élet. – válaszolta zavartan a borz.
Csinálhatnál egy kis rést az odú tetején… Szeretném látni a napot! – mondta a másik.
A borz nem várta meg, amíg megismétli. Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg, enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe.
Néhány hónappal később egyszer délben, ahogy a napfény felmelegítette a levegőt, az egyik jégtömb észrevette, hogy olvadni kezd, és kis patakká változik. Másképpen érezte magát, nem volt már többé ugyanaz a jégtömb, ami eddig. A másik jégtömb is ugyanezt érezte. Pár nap múlva a jégtömbökből két kis folyócska kezdett csordogálni. Ki is folytak az üregből és nem messze onnan, csillogó kis tavat alkottak, amelyben az ég kékje tükröződött.
A két jégtömb még érezte saját hidegségét, de ezzel együtt a törékenységét és a magányt. A közös aggodalmat és bizonytalanságot is. Felfedezték, hogy keletkezésük egyforma és valójában szükségük van egymásra.
Jött két tengelice és egy pacsirta, hogy szomjukat oltsák. A rovarok ott zümmögtek a tó körül, egy puha, hosszú farkú mókus pedig megfürdött benne.
És ebben a boldogságban ott tükröződött a két jégtömb, akik most szívet találtak maguknak.

Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt?

Beküldés dátuma: 2020. január 26.

Ismerjük a hívő ember esetét a sofőrrel? Tanulságos. Megy a hívő ember és egy sofőrrel találkozik, aki nem tudja beindítani a teherautót, és csúnyán káromkodik. A hívő odamegy: Drága testvérem, nem szereti a Jó Isten, ha káromkodik. Ne káromkodjék, inkább imádkozzék. Rettenetes mérges lesz a sofőr, beemeli az autóba, becsukja az ajtót, és ezt mondja: Ide figyeljen, adok 5 percet. De imádkozzék! Ha 5 perc múlva ez az autó el nem indul, fasírtot csinálok magából, maga farizeus! A hívő ember valóban buzgón imádkozik. A sofőr nézi az óráját, letelik az 5 perc, indít, és az autó elindul. Amire a hívő ember összecsapja a kezét: Hát ezt magam sem hittem volna!

Beküldés dátuma: 2020. január 21.

Szigorúság vagy együttérzés?
Egy lelkipásztort egyszer egy haldoklóhoz hívtak, egy közismerten bűnös életet élő emberhez, aki életében nem foglalkozott sokat Istennel és a lelki élettel. A lelkipásztor meglepődött, amikor belépett és látta, hogy a haldokló ember őrjöngve lapoz egy nagy Bibliát. Remélve, hogy tud segíteni, megkérdezte: „Mit keres?” A haldokló így felelt: „Mentséget!”

Beküldés dátuma: 2020. január 15.

Koporsó és tükör
Valahol Európában történt. Egy kisváros katolikus hívein lassan hűvös közöny és egykedvű érdektelenség lett úrrá. Látta-tudta ezt az egyházmegye püspöke is, és egyik legbuzgóbb papját küldte oda lelkipásztornak. De már az új pap személye, buzgósága sem érdekelte az embereket. Mindjárt az első vasárnap üres templomban prédikált, és nem volt ez másképp a következőn sem. Az új plébános a hét közbeeső napjain házról házra járt és ajtóról ajtóra kopogtatott. Az egyik helyen kimért udvariasság, a másikon ellenséges hangulat fogadta, és sokan közömbösen keresztülnéztek rajta. Az egyház itt már úgyis halott, nincs már szükségünk rá, hogy újraéledjen, mondogatták itt is, ott is.
Az újabb vigasztalan vasárnapot követő héten a városka helyi lapjában feketekeretes gyászjelentés jelent meg. Szövege így hangzott: A plébános - híveivel egyetértésben - közli, hogy a helybéli Szent Ferenc egyházközség meghalt. A gyászistentiszteletet érte vasárnap délelőtt 11 órakor tartjuk. Szeretettel hívom az egyházközség területén lakókat, hogy vegyenek részt a végtisztesség megadásán. - A lapot azután megdöbbenve olvasta mindenki.
Vasárnap már fél 11-kor zsúfolásig megtelt a templom. Kérdező tekintetek néztek egymásra: mi lesz most? Mi történik itt? Ami azután valóban történt, arról az egyik helyi lakosnak, egy huszonhat éves fiatalembernek a beszámolója tájékoztat. „Amint beléptem a templomba, mindjárt észrevettem az oltár előtti alacsony ravatalra helyezett koporsót. Egyszerű tölgyfából készült, aranyozott kereszt díszítette. A plébános 11-kor felment a szószékre. Néhány percnyi csendes imádság után felénk nézett és így szólt: az egyházközség hívei, vagy legalábbis azok, akiket annak véltem, közölték velem, és magatartásukkal is igazolták, hogy egyházközségük halott. Úgy tűnik, nincs már semmiféle remény az újjáélesztésre. Szeretném azonban véleményüket még egy utolsó próbával megcáfolni vagy esetleg igazolni. Kérem, menjenek el sorjában, egymás után a koporsó mellett, vessenek pillantást a benne nyugvó halottra. Azután hagyják el a templomot a keleti kapun. Ezt követően majd én magam elvégzem a gyászszertartást. Ha azonban mégis akadna néhány, aki kifelé menet elgondolkodik, és arra a meggyőződésre jut, hogy megváltoztatja véleményét, mert úgy gondolja, egyházközségünk mégis életképes, akkor kérem őket, jöjjenek vissza az északi kapun. Ez esetben a jelenlevőkkel nem gyászmisét, hanem hálaadó istentiszteletet fogok tartani.
Ezután a pap a koporsóhoz lépett, megilletődve levette fedelét és félreállt. A menet pedig lassan megindult. A sorban az egyik utolsó - írja a tudósító - én voltam. Maradt hát elég időm, hogy elgondolkodjak. Ilyesmi jutott eszembe: vajon ki és mi az egyház? Kik és mik vagyunk mi, akiket hívőknek neveztek? És ki lesz majd a koporsóban? Minden bizonnyal a megfeszített Krisztus képét vagy szobrát helyezte el a plébános, hogy vele szembesítsen minket. Ilyen és hasonló gondolatok villantak fel bennem, de úgy látszik, az előttem vonulókban is, mert láttam, hogy mindenki zavartan lépked előre. Láttam, hogy egyfajta aggódás ül ki az arcokon, félnek, amint közelednek a koporsóhoz. A látvány azonban hatott, megnyílt az északi kapu, s egyre többen tértek vissza a templomba. Végre én is ott álltam a koporsó előtt, hogy megnézzem, kit és mit találok ott. Mikor a koporsó fölé hajoltam, előbb behunytam a szemem. Amikor azután félve kinyitottam, nem az egész egyházat, nem is halott egyházközségünket, de még csak nem is a halott Krisztus képmását láttam meg, hanem egyet halott egyházközségünk tagjai közül. A koporsóba helyezett tükörben önmagamat pillantottam meg.”

Beküldés dátuma: 2020. január 4.

Noé Bárkája
Minden amit tudnod kell az életben, arra megtanít Noé Bárkája.
1. Ne késd le a hajót.
2. Emlékezz, mind ugyanabban a hajóban vagyunk!
3. Tervezz előre. Akkor sem esett az eső, amikor Noé megépítette a Bárkáját.
4. Tartsd jó kondiban magadat. Mikor 60 éves leszel, lehet, valaki felkér egy nagy dologra.
5. Ne törődj a kritikákkal. Csak csináld meg a munkát, amit meg kell csinálni.
6. A jövődet építsd magasra.
7. A biztonságod érdekében mindig párban utazz.
8. A sebesség nem mindig számít. A csiga és a párduc is ugyanabban a hajóban van.
9. Ha stresszes vagy, lebegj kicsit.
10. Emlékezz: a Bárkát amatőr, a Titanicot pedig profik építették.
11. Nem számít a vihar, ha Istennel vagy, a végén mindig vár a szivárvány.

Beküldés dátuma: 2019. december 29.

Szent Család
Zeffirelli Jézus-filmjének egyik jól sikerült jelenete az, amikor gyermekek sereglenek Jézus köré és szinte egy hangon kiáltják feléje: „Gyere, Jézus, mesélj nekünk!” Ő pedig leül közéjük, játszik velük, elmeséli a két fiú történetét, a végén a találós kérdéssel, melyik volt engedelmes, melyik engedetlen. Ő annyira atyja, barátja a gyermekeknek, hogy majd kimondja evangéliuma egyik alapigazságát: „ilyeneké a mennyek országa!” (Mt 19,14)

Beküldés dátuma: 2019. december 8.

Karácsony
Kodolányinak van egy döbbenetes novellája, címe a keresztelő. Nagygazda családban végre megszületik a gyermek és meg is keresztelik. Hazajőve leteszik a gyereket a vendégszoba díványára. Jönnek a vendégek, kicsit kapatosak. Mivel az előszoba fogas megtelt, az ágyra dobálják bundáikat, észre sem veszik, hogy ott a pólyás is. Mire az ünnepség véget ért és megünnepelték a gyermeket, megfulladt. Ugye értik mire gondoltam?
Mire karácsonynak vége, megfullad az ünnep, mert rádobáltunk mindent.

Beküldés dátuma: 2019. december 1.

De Gaulle és a kis Jézus Krisztus
De Gaulle francia köztársasági elnök egy kápolnát emeltetett, melyet Jézus születésének tiszteletére szenteltek fel. A bejárat fölé rövid, de velős feliratot fogalmazott: „A nagy De Gaulle a kis Jézusnak.” Valaki azonban figyelmeztette, hogy a felirat lekicsinylő hangnemben viszonyul Jézus személyéhez. Végül a kápolna az alábbi felirat került: „Franciaország első embere a Szentháromság második személyének.”

Beküldés dátuma: 2019. november 23.

A felelősség
Egyszer egy fiatal kínai elment a mesterhez és megkérdezte:
─ Mit tegyek, hogy megmenthessem a világot?
─ Mindazt, ami segít a nap felkelésében holnap reggel – hangzott a bölcs válasz.
─ Mi értelme van akkor az én imáimnak, jótetteimnek, tevékenységemnek, az apostoli és a közösségi munkámnak? – mondta a fiatal.
─ Mindegyiknek hasznát veszed, amikor felkel a nap – válaszolta a bölcs.

Krisztus a Nap, felkelt. Mi azonban alszunk.
„Nincsen semmi lehetőség, hogy tegyek valamit a megvilágosodás érdekében?”
„De igen – mondta a vén bölcs. – Utánozhatod azt az öregasszonyt, aki tolta a vonat fülkéjében a falat, hogy gyorsabban haladjon.”

Beküldés dátuma: 2019. november 16.

Illúzió
- Hogyan nyerhetem el az örök életet?
- Az örök élet most van. Élj a jelenben!
- De hát a jelenben élek, vagy nem?
- Nem.
- Miért nem?
- Mert még nem dobtad el a múltad.
- Miért kellene eldobnom a múltam? Nem volt abban minden rossz.
- A múltat nem azért kell eldobni, mert rossz, hanem mert halott.

Beküldés dátuma: 2019. november 11.

A támasz
A kertész egy zsenge fa hajlékony kis törzsét egy öreg, tölgyfából készült karóhoz erősítette hozzá. Az volt a feladata, hogy védje és óvja a növekedő csemetét.
Amikor a szél táncolni hívta, a fiatal csemete ide-oda hajlította dús fürtjeit és hangosan kérte:
─ Engedj már el, kérlek, miért fogsz ilyen szorosan? Nézd, mindegyik fát milyen szépen ringatja a szél. Miért pont engem kell ilyen szorosan megkötözni?
─ Azért, mert összetörnéd magad – mondta bölcsen a karó -, vagy elgörbülnél és egy csenevész, csonka ág lenne csak belőled.
─ Ebből semmi sem igaz! Öreg vagy és irigy! Hagyj magamra, kérlek!
A fiatal fa minden erejéből igyekezett megszabadulni, de az öreg karó biztosan szorítva tartotta, sokkal erősebben, mint valaha.
Egy este mennydörgés és villámlás kíséretében vad jégverés közepette vihar keletkezett, és az egész környéket megtépázta. A vad vihar derékba kapta a fiatal fácskát és ide – oda csavarta, csak úgy recsegett. Fiatal ágai, mint büszke fejdísz, szinte a földet érintették. Az erős széllökések szinte gyökerestől kitépték a földből.
─ Végem van – gondolta a fa.
─ Még egy kis kitartás – szólt rá erélyesen a vén karó, és összeszedte minden erejét, ami az öreg tagjaiban rejlett.
Nehéz, kemény és fárasztó harc volt. A vihar elült, és a zsenge fa megmenekült.
A karó ellenben derékba tört és egy idétlen mankónak látszott. A fiatal fa mindent megértett és elkezdett sírni.
─ Ne hagyj itt, még szükségem van rád!
De nem kapott választ!
Egy csonka karó ott maradt még mellette…
Úgy nézett ki, mint egy utolsó ölelés. A járókelők ma is látnak egy kifejlett fát, amelyik a viharos időben mintha egy rokkant karót ringatna.

Valamikor a vad törzseknél az volt a szokás, hogy az idős betegeket magukra hagyták, és kivitték őket egy mostoha hegyvidékre, hogy ott haljanak meg. Egy szomorú napon a fiatal földműves kivitte idős apját a hegyekbe. Már ott akarta hagyni egy sziklának támasztva, amikor az öreg megszólalt:
Vigyél följebb!
Miért? – kérdezte a fia.
Azért, mert én is itt hagytam az apámat. Más helyen szeretnék meghalni.
A fiú is megértette, hogy harminc évvel később mi történne vele is. Hátára vette édesapját, és hazavitte.

Beküldés dátuma: 2019. november 2.

Händel
Amikor Händel Messiását először adták elő Londonban, a jelenlévő királyt annyira elragadta a vallásos érzület a „Halleluja” éneklése alatt, hogy felrúgva a hagyományokat, felállt, és úgy hallgatta végig a mesterművet.
A nemesek ezt látva követték a király példáját, ők is felálltak. Természetesen ez mindenki számára jel volt, az egész közönség felállt.
Azóta él az a szokás, hogy a „Halleluját” mindenki állva hallgatja végig, belső irányultságától és az előadás minőségétől függetlenül.

Beküldés dátuma: 2019. október 27.

A két favágó
Az erdőben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérője. Sokat kellett dolgozni a fakitermeléssel. Mindketten egyformán jól kezelték a fejszét, de a munkamódszerük nem egyezett: az első kitartó munkával vágta a fába fejszéjét, egyiket a másik után. Ritkán, és akkor is csak rövid szünetet tartott.
A másik favágó óránként hosszabb időre megpihent.
Naplementekor az első favágó csak a munka felét végezte el. Izzadtan és fáradtan tette le a szerszámot, szinte kimerült. A másik, hihetetlen, de így van, befejezte a munkát. Egyszerre kezdték a munkát, és a fák is egyformák voltak.
Az első favágó nem hitt a szemének.
─ Nem értem a dolgot – mondta. – Minden órában kiadós pihenőt tartottál és mégis előbbre vagy.
─ Igen, láttad, hogy minden órában megálltam pihenni. Amit viszont nem láttál az volt, hogy a szünetet arra is felhasználtam, hogy megélezzem a fejszémet – mondta a másik favágó.

A lélek olyan, mint a fejsze. Nem kell hagyni, hogy berozsdásodjon. Mindennap fend meg egy kicsit.
1. Tarts pihenőt és hallgass tíz perc zenét.
2. Amikor teheted, sétálj egy kicsit.
3. Öleld meg naponta azokat, akiket szeretsz. Okvetlenül mondd is meg nekik.
4. Ünnepelj minden születésnapon és névnapon is.
5. Legyél udvarias családoddal is.
6. Mosolyogj.
7. Imádkozzál.
8. Segíts másokon.
9. Érezd jól magad.
10. Nézz az égre, és törekedj a magasba.

Beküldés dátuma: 2019. október 18.

Halál
Egy kereskedő a szolgáját valamilyen megbízással a bazárba küldte, de az falfehéren, és félelemtől reszketve tért vissza.
- Uram - mondta -, amíg a piacon voltam, belebotlottam egy idegenbe. Amikor jobban megnéztem az arcát, láttam, hogy a Halál volt az. Tett egy fenyegető gesztust, és azzal odébbállt. Nagyon félek. Kérlek, adj nekem egy lovat, hadd lovagoljak el Szamarrába, hogy a lehető legnagyobb távolság legyen köztem és a Halál között.
A kereskedő - mivel féltette az embert - a leggyorsabb paripát adta neki. Az felpattant rá, és azonnal elvágtatott.
Később maga a kereskedő is kiment a bazárba, és a tömegben megpillantotta a lődörgő Halált. Odament hozzá, és megszólította:
- Ma reggel szegény szolgámra nézve fenyegető gesztust tettél. Mit jelentsen ez?
- Az nem fenyegető gesztus volt, uram - mondta a Halál -, csak meglepődtem, hogy itt találom őt Bagdadban.
- Miért ne lett volna itt Bagdadban? Hiszen itt él.
- Igen, de tudja, én úgy értesültem, hogy Szamarrában kell neki csatlakoznia hozzám ma este.
A legtöbben annyira félnek a haláltól, hogy az annak elkerülésére tett erőfeszítéseik miatt sosem élnek.

Beküldés dátuma: 2019. október 12.

Elfenekel
Egy kisfiú rohant az utcán, majd hirtelen befordult az egyik sarkon, ahol összeütközött egy emberrel.
- Nahát! - méltatlankodott az ember. - Hová ez a nagy sietség?
- Haza - felelte a fiú -, és azért sietek, mert a mamám el fog fenekelni.
- Annyira vágyódsz a fenekelés után, hogy ezért rohansz haza? - kérdezte csodálkozva a férfi.
- Nem. De ha az apám előbb ér haza, mint én, akkor ő fenekel el.

A gyermekek olyanok, mint a tükör. Ha szeretettel veszik körül őket, ők is szeretetet sugároznak. Ha azonban a szeretet hiányzik, akkor semmit sem tudnak visszaadni.

Beküldés dátuma: 2019. szeptember 30.

Három szó
Egy nagyravágyó, fiatal katona rendszertelen és kicsapongó életvitele közismert volt. Senki sem tudta rábeszélni, hogy változtasson az életén. Még egy pap ismerőse is határozottan megmondta neki, hogy ilyen lélekkel nem lehet megjelenni az Úr előtt, az örökélet szempontjából veszélyes lenne.
─ Nem félek – válaszolta. – Tudom, hogy az Úr jóságos és irgalmas. Halálom előtt kimondok három szót, biztosan segítenek az örökkévalóságba: Jézusom, irgalom, bocsánat.
A papot nem győzte meg a válasz, és a tiszt folytatta feslett életmódját.
Egy viharos délután a megduzzadt folyó partján lovagolt. Nem akart hiányozni egy ünnepségről. A villámcsapás és a mennydörgés annyira megriasztotta a lovat, hogy a folyóba esett. A tiszt utolsó szavai ezek voltak: dögölj meg, átkozott állat.


Két hal nyugodtan úszik egymás mellett.
„Mi a manó lehet az, amiről mostanában olyan sokat beszélnek?”
„Mi az?”
„Hát a tenger.”
Az idősebb hal elneveti magát.
„Ha nem tudnád, mi a tengerben úszunk.”
„Nem hiszem. Ez csupán egy nagy tömeg sós víz” – mondta a fiatalabb hal.
Az örökkévalóságot a mindennapi élet sós vizében nyerhetjük el...

  • <
  • 2 / 7
  • >