Back to top

Archívum

Beküldés dátuma: 2019. június 7.

Egy kis ezüst
„Öregem, én nem értem a dolgot: Ha az ember egy szegényhez megy, az kedves és segít, ahol csak tud. Ha egy gazdaghoz megyünk, észre sem vesz bennünket. Miért van ez így?” A megszólított így válaszolt: „Lépj az ablakhoz! Mit látsz kint?” „Egy asszonyt látok, aki gyermekét kocsijában tolva a piacra megy.” „Nagyszerű. Most pedig lépj a tükör elé! Mit látsz most?” „Hát mit láthatnék? Önmagamat!” „Na, látod: az ablak is és a tükör is üvegből van. Csak egy nagyon vékony ezüstréteget kell arra húzni, és az ember már csak magát látja.”

Beküldés dátuma: 2019. június 1.

A bölcs bíró
Egy kemény téli napon hidegtől remegő öreget vezettek a rendőrbíró elé. Egy üzletben kenyérlopás közben csípték el. Éhsége vezette erre. A rend hűséges őre kötelezve érezte magát a törvény szigorú megtartására, amely nem ismer kivételt. Ezért tíz dollár pénzbüntetésre ítélte őt. Az ítélet kihirdetése után azonban azonnal a zsebébe nyúlt, és maga fizette ki a büntetést a vádlott helyett. Beledobta a tízdollárost a szegény szürke kalapjába. Ezt követően a jelenlévők felé fordult, és mindegyiket 50 cent pénzbüntetésre ítélte, mert olyan városban élnek, ahol egy ember kenyérlopásra kényszerül, hogy éhen ne haljon. A büntetést a bírósági alkalmazott azonnal végre is hajtotta, és átadta a vádlottnak. Az nem akart szemeinek hinni, mert a bírósági épületet 47 dollár és 50 centtel hagyta el.

Beküldés dátuma: 2019. május 21.

A legjobb bor
Egy férfi és egy nő előrehaladott korban házasodott össze. Nagy örömükre gyerekük született. Nagyon szegények voltak, de a fiút körültekintően és szeretettel nevelték. Bölcs férfihez küldték iskolába, hogy szellemiekben is gazdagodjon. Amikor visszatért a szülői házba, egyetlen vágya volt, hogy kimutassa háláját szüleinek.
─ Mit tehetnék, – kérdezte tőlük, ─ hogy csak egy részét visszaadjam annak a sok jónak, amit kaptam?
─ Számunkra a legkedvesebb te vagy, egyetlen gyermekünk. Ha valamit mégis akarsz adni, akkor egy kis bort kérünk. Nagyon torkosak vagyunk és már évek óta nem ittunk egy cseppet sem…
A fiúknak nem volt egy fillérje sem. Egy kora reggelen az erdőbe ment fát vágni. Útközben megállt egy csörgedező pataknál és ivott annak vízéből. Az volt a benyomása, hogy még a bornál is ízletesebb. Megtöltötte korsóját és vitt belőle haza.
─ Itt az ajándékom – mondta szüleinek -, egy korsó bor.
A szülei megkóstolták a vizet. Más ízt nem éreztek csak a vízét, rámosolyogtak a fiúkra és megköszönték.
─ A jövő héten hozok ismét egy korsóval – mondta a fiú.
Így tette több héten keresztül. A két öreg értette a viccet. Ízletesen itták a bornak vélt vizet és boldogok voltak a fiú boldogsága miatt.
Egyedülálló eset történt. Szülei öregkori nyavalyája megszűnt, még a ráncok is eltűntek az arcukról.
Mintha a víz valami csodaszer lett volna.

Az a „köszönöm” csodája.
Vannak személyek, akik éveken át mosnak, vasalnak, főznek valakire, társalognak valakivel vagy ápolják őket éjjel-nappal, szeretnek valakit. Ennek ellenére soha nem hallották még, hogy „köszönöm”.
Valamit megköszönni nemcsak jó nevelés kérdése.
Azt jelenti: „Észrevettem, hogy te is létezel!”
A mi kis világunk tele van láthatatlan emberekkel.

Beküldés dátuma: 2019. május 3.

A füstjelek
A szerencsétlen hajótörött az utolsó deszkába kapaszkodva kivetődött egy jelentéktelen, lakatlan, kis szigetre. A szigeten kevés volt az erdő, viszont annál több a bokor. A hajótörött imádkozni kezdett. Kérte az Istent, hogy mentse meg. Mindennap figyelte a látóhatárt, hátha megérkezik a kért segítség. Ez így ment hosszú ideig, de nem jött semmi.
Kissé kezdett magához térni és szervezkedett. Találékony volt. Kődarabokból kezdetleges szerszámokat készített. Vadászott, halászott és földet művelt. Hosszú fáradság után még tüzet is gyújtott. Épített magának egy kunyhót és egy rakásfélét.
Így ment ez hónapokig. Az imáit sem felejtette el, de nem jött menekülés, pedig nagyon várta. Egy napon a szellő felkapta az égő lángot és a kunyhó oldala lángba borult. Sötét füstfelhő szállt az ég felé. Kétségbeesve küzdött a tűz ellen, mert tudta, hogy hónapok munkája forog kockán. Hiába volt minden. Csak egy vödörnyi hamu maradt az egész munkából.
A hajótörött, aki erőn felül igyekezett valamit megmenteni, levetette magát a homokra, és keservesen sírt:
─ Uram? Miért? Miért, tetted ezt velem?
Pár óra múlva egy hatalmas hajó kötött ki a kis sziget közelében. Egy mentőcsónakkal jöttek érte.
─ Honnan tudtátok meg, hogy itt vagyok? Kérdezte a szerencsétlen hajótörött.
─ Füstjeleket láttunk – hangzott a válasz.

„Melyik a legrövidebb út az Istennel való találkozáshoz?”
„Egy tolókocsiban élni” – válaszolta egy lábatlan ember.

Beküldés dátuma: 2019. április 20.

Ti vagytok a föld sója
Volt egyszer egy király. Bölcs Henrik volt a neve. Három lánya Alba, Bettina és Karlotta névre hallgattak. Mindegyiket szerette, de titokban Karlottának kedvezett. Tudta, hogy csak egy lehet közülük a trónörökös, azért hívatta mindegyiket és megkérdezte tőlük: Kedves leányaim, hogyan szerettek engem? A legidősebb válaszolt: Atyám, úgy szeretlek, mint nappal a fényt, úgy, mint a napot, ami életet ad a növényeknek. Bettina kijelentette: Atyám, szeretlek, mint a világ legnagyobb kincsét. Hívatta Karlottát is: Atyám, úgy szeretlek, mint a konyhasót. A király elűzte otthonról és örökségétől is megfosztotta. Munkát talált a szomszéd király konyhájában. Mivel ügyes, szorgalmas és szép volt, hamarosan ő lett a főszakácsnő a palotában.
Hírül adták, hogy vendégségbe érkezik Bölcs Henrik. Mindenki tudta, hogy nagyon szomorú és magára maradt. Három leánya volt. Az egyik megszökött egy zenésszel. A másik Ausztráliában kengurukat tenyészt. A harmadikat pedig elzavarta otthonról...
Karlotta azonnal megismerte apját. Odaállt a tűzhely elé és finom ételeket készített. Só helyett mindenbe cukrot tett. Lett nagy felfordulás és szégyen az ebéden. A főszakácsnőt felelősségre is vonták. Elmondta: A múltban atyám elűzött a háztól, mert azt állítottam, úgy szeretem, mint a konyhasót, amely ízt ad az ételnek. Így a kellemetlen emlékű só helyett cukrot tettem az ételbe. Henrik király fölállt és könnyes szemmel engesztelte ki leányát, azonnal neki adta koronáját is. Mindenki sírt. A krónikások feljegyzése szerint a könnycseppek is só ízűek voltak.
„Ti vagytok a föld sója.” (Mt 5,13)

Beküldés dátuma: 2019. április 15.

Kutya a tükörben
Kalandozás közben egy nagy kutya egy szobában találta magát, amelynek a falait tükrök borították. Így hirtelen azt látta, hogy sok-sok kutya veszi körül.
Dühös lett és elkezdte a fogát vicsorítani. A többi kutya is, félelmetes fogait mutogatva elkezdte ugyanezt tenni.
A kutya forogni kezdett maga körül, hogy megvédje magát támadóival szemben, majd dühödten ugatni kezdett és nekivetette magát az egyik ellenségének. Összevérezve esett vissza a földre, hiszen a tükörbe ütközött. Ha csak egyszer csóválta volna meg a farkát barátságosan, a többi kutya is ugyanezt tette volna. És örvendetes találkozás lett volna a dologból.

Mindig azzal találjuk szembe magunkat, amivel találkozni akarunk.
Volt egyszer egy ember, aki az egyik közel-keleti város bejáratánál található oázis szélén üldögélt. Egy fiatalember odament hozzá és azt mondta: - Soha nem jártam még erre! Milyen emberek laknak itt?
Az öreg egy kérdéssel válaszolt neki: - Milyenek voltak a városlakók, ahonnan jöttél?
Önzőek és rosszak. Ezért örültem, hogy eljövök onnan.
Ennek a városnak is ilyen lakói vannak – válaszolta az öreg.
Nem sokkal később egy másik fiatalember ment oda az öreghez és ugyanazt kérdezte tőle.
Éppen most érkeztem ide. Milyenek a város lakói?
Az ember megint ugyanazzal a kérdéssel válaszolt:
Milyenek voltak a város lakói, ahonnan jöttél?
Jók, nagylelkűek, vendégszeretők és őszinték. Sok barátom volt és nehéz volt otthagynom őket.
Ennek a városnak is ilyenek a lakói – válaszolta az öreg.
Egy kereskedő, aki épp akkor vitte a tevéit az itatóhoz, hallotta mindkét beszélgetést, és amikor a második fiatalember is elment, szemrehányó szavakkal fordult az öreghez:
Honnan tudsz két ennyire különböző választ adni ugyanarra a kérdésre?
Fiam válaszolta az öreg -, mindenki a saját világát hordozza a szívében. Aki korábban sem találkozott semmi jóval, az itt sem fogja meglelni azt. És akinek máshol sok barátja volt, az itt is hűséges társakra fog találni. Mert tudod, az emberek olyanok, amilyennek mi látjuk őket.

Beküldés dátuma: 2019. április 6.

Alkonyat
Egy hittérítő a Sziklás-hegység vonulatán akart átkelni és egy fiatal indián volt a vezetője. Mindennap, alkonyat idején, óraütésszerű pontossággal a fiatal indián megállt az úton, egy dal ütemére lábaival dobogott, és egy kellemes nótát énekelt.
A lenyugvó nap felé forduló fiatal indián lenyűgözte a hittérítőt. Egy nap meg is kérdezte kísérőjétől:
─ Mi a jelentősége a rituális mozgásoknak, amelyet minden este megismételsz?
─ Egy nagyon egyszerű dologról van szó – mondta a fiatal. – a feleségemmel együtt írtuk a szöveget és a dallamát. Amikor távol vagyunk egymástól, bárhol is legyünk, a lenyugvó nap felé fordulunk és elkezdjük a dalt és a táncot. Így minden este, ha távol is vagyunk egymástól, együtt dalolunk és táncolunk.

Amikor a nap lemegy, te kivel táncolsz?
A IX. század misztikusa a következő imát fogalmazta meg: „Uram! Világítanak a csillagok, a szerelmesek szemei lezárulnak. Minden szerető magára marad szerelmével, én magamra maradtam – Veled együtt!”

Beküldés dátuma: 2019. március 30.

A határidőnapló
Egy férfinek nagy határidőnaplója volt. Ennek ellenére kicsinek találta. Vett magának egy másikat, nagyobb időbeosztási lehetőséggel - az éjszakai órákra is. Újra betáblázott mindent, gondosan beírt minden összejövetelt, gyűlést és találkozót és azt mondta magának: „Na, öregem, mindent szépen betábláztál, vigyázz, hogy semmit el ne mulassz!” Minél kevesebbet mulasztott el, annál jobban emelkedett tekintélye az X bizottságban, szerepet kapott az Y elnökségben, sőt nemsokára elnökké választották.
Egy napon azonban az Úr így szólt hozzá: „Ma az én határidőnaplómban szerepelsz.”

Beküldés dátuma: 2019. március 27.

A baleset
Egy fiatal asszony autóval ment haza a munkahelyéről. Nagyon figyelmesen vezetett, mert autója új volt. Előző nap vették át, nagyon sokat spóroltak és férjének nagyon sok áldozatába került, hogy megvehessék ezt a modellt.
Az egyik zsúfolt kereszteződésben az asszony egy pillanatra nem figyelt, és tolatás közben sárhányójával nekiütközött egy másik autó lökhárítójának.
Elsírta magát. Hogyan fogja ezt megmagyarázni a férjének?
A másik autó vezetője megértő volt, de ragaszkodott ahhoz, hogy az adataikat kicseréljék.
Az asszony remegő kézzel kereste a papírokat egy nagy barna műanyag irattartóban, amelyből egyszer csak kiesett egy darab papír.
Határozott, férfias kézírással a következő szavak álltak rajta: „Baleset esetén emlékezz drágám arra, hogy téged szeretlek és nem az autót!”

Erre mindig emlékeznünk kell. Az emberek számítanak és nem a dolgok. Mennyi mindent teszünk meg a dolgokért, az autónkért, mennyit szervezünk, mennyi minden anyagi szempontból fontos dolgot csinálunk! Ha ugyanannyi időt, ugyanannyi figyelmet fordítanánk a körülöttünk lévő emberekre, mennyire más lenne a világ!
Időt kellene szakítanunk arra, hogy meghallgassunk másokat, hogy egymás szemébe nézzünk, hogy bátorítsuk egymást, hogy nevessünk, sétáljunk.
Csupán ez az, amit magunkkal együtt Isten elé viszünk. Mi magunk és a szeretetre való képességünk. Nem a dolgok, nem a ruhák, nem a testünk.
Egy apa a kisfiával sétálgatott a város főutcáján, ahol nagyon sok kis üzlet és nagy áruház volt. A papa egy hatalmas műanyag szatyrot cipelt, amely tele volt játékokkal. Egyszer csak zihálva fordult a gyerek felé: „Megvettem neked a piros kezeslábast, megvettem az átalakítható robotot, a focis társasjátékot, mit vegyek még neked?”
„Fogd meg a kezemet!” – válaszolta a gyerek.

Beküldés dátuma: 2019. március 16.

Csodák
Egy ember keresztül-kasul utazta a világot csakhogy személyesen meggyőződhessen a Mester hírének valódiságáról.
- Milyen csodát tett mestered? - kérdezte az egyik tanítványtól.
- Nos, vannak csodák és csodák. Nálatok azt tekintik csodának, ha Isten teljesíti valakinek az akaratát. Nálunk az a csoda, ha valaki teljesíti Isten akaratát.

Beküldés dátuma: 2019. március 11.

A fal
Egy kopár, sziklás sivatagban élt két remete. Találtak két barlangot, amelyek egymással szemben álltak. Évekig tartó imádkozás és hosszú önsanyargatás után az egyik remete úgy gondolta, hogy elérte a tökéletességet. A másik remete meglehetősen jámbor volt, jólelkű, megbocsátó. Megállt beszélgetni a ritkán arra járó zarándokokkal, vigaszt és menedéket nyújtott azoknak, akik eltévedtek és azoknak, akik valahonnan menekültek.
Ez mind az elmélkedésből és az imádkozásból elvett idő – gondolta az első remete, aki nehezményezte a másik mulasztását.
Hogy látható módon megmutassa neki, mennyire távol áll még a tökéletességtől, elhatározta, hogy minden alkalommal, amikor a másik bűnt követ el, egy követ helyez a barlangja elé. Néhány hónappal később a barlang előtt tömör, szürke kövekből fal emelkedett. És ő bennmaradt befalazva.
Néha a hétköznapi megbántódásokból, a sértésekből, a csendből, a megoldatlan kérdésekből és a dacból falat építünk szívünk köré.
A legfontosabb feladatunk az, hogy megakadályozzuk, hogy felépüljenek ezek a falak. Főképpen pedig az, hogy ne legyünk kövek a többiek falában.

Beküldés dátuma: 2019. március 2.

Bűn
A Mester egyik zavarba ejtő, de gyönyörű tanítása a következő:
- Isten közelebb van a bűnösökhöz, mint a szentekhez.
Mindezt így magyarázta:
- Isten az égben minden embert egy kis kötélen tart. Amikor vétkezel, elvágod a kötelet. Isten újból összecsomózza a kötelet, s ezzel kissé közelebb húz magához. Bűneid újból és újból elvágják a kötelet, Isten pedig minden csomóval egyre közelebb és közelebb húz.

Beküldés dátuma: 2019. február 23.

Schweitzer hitvallása
Albert Schweitzert, aki misszionárius volt Afrika őserdejében, orvos és Bach zenéjének hitelesített előadója, meglátogatta egy európai ember. Meg tudná fogalmazni hitvallását? – kérdezte a látogató. Ekkor a „nagy fehér orvos” munkájára, a missziós központra mutat: ők az én meggyőződésem.
Kinek tartotok engem? – kérdezte Jézus is. Van mire rámutatnom?

Beküldés dátuma: 2019. február 18.

A köszönet
Egy első osztály tanítónője arra kérte a diákjait, hogy rajzoljanak valami olyat, amiért köszönetet mondanának az Úrnak. Azt gondolta, hogy ezek a szegény negyedben lakó gyerekek annyira szegények, hogy nehezen tudnának köszönetet mondani valamiért. Biztos volt, hogy mindegyik gyerek kenyeret vagy terített asztalt fog rajzolni.
A tanítónő nagyon meglepődött, amikor meglátta, hogy Tóni mit rajzolt: egy egyszerű, gyerekes vonallal megrajzolt kéz állt a papíron.
De kinek a keze?
Az osztályt elbűvölte az absztrakt kép. – Szerintem ez Isten keze, aki enni ad nekünk – mondta egy gyerek. – Egy paraszté – mondta egy másik -, mert csirkét és sült krumplit nevel.
Míg a többiek dolgoztak, a tanár Tóni padja fölé hajolt és megkérdezte, hogy vajon kié a kéz. – A te kezed tanító néni – mormogta a gyerek.
Eszébe jutott, hogy minden este kézen fogta Tónit, aki a legkisebb volt és elkísérte az ajtóig. A többiekkel is megtette ezt, de Tóni számára ez nagyon sokat jelentett.

Gondoltál-e már arra, hogy mekkora hatalma van a kezednek?
Meg kell tanulnunk odafigyelni a „háziasszony parancsaira”:
„Ha alszol rajta… tedd rendbe!
Ha felveszed… akaszd vissza!
Ha befejezted az evést… tedd be a mosogatóba!
Ha rálépsz… porold ki!
Ha kinyitod… csukd is be!
Ha kiiszod… töltsd meg!
Ha cseng… válaszolj!
Ha nyávog… etesd meg!
Ha sír… szeresd!”

Beküldés dátuma: 2019. február 9.

Életemet és véremet Jézusnak?
A magyar nemesek mondták: Életemet és véremet adom. De zabot nem adunk, amikor a királynő zabot kér. Jézusnak is mondják: Egészen a tiéd vagyok, életemben-halálomban tied vagyok, de ennél többre nem futja nagy buzgóságunkból. Én meg azt mondom, ne álljunk le félkészen!

Beküldés dátuma: 2019. január 30.

A jelzőlámpa
A nagymama unokája kezét fogva belépett a templomba. Megkereste a piros fényt, amely Jézus oltárát jelezte. Letérdelt és elkezdett imádkozni.
Az unoka ránézett a nagymamára, aztán a piros fényre, majd ismét a nagymamára.
Egyszer csak kifakadt: - Hé, nagymama! Amikor majd zöldre vált, kimegyünk, ugye?
Ez a fény sosem lesz zöld. Megállás nélkül arra szólít: Állj meg!
Ez a szikla. Az egyetlen szikla, amelyhez az emberi lények odaköthetik magukat. Az egyetlen állomás, ahol megpihenhetünk. „Gyertek hozzám mindannyian, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.”
Jézus egyetlen prédikációja: „Térjetek meg, mert Isten országa eljött közétek.”
Közöttünk van. De hányan vesszük észre?

Beküldés dátuma: 2019. január 13.

A kaviccsal megdobott kocsi
Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új álomautót. Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet ahova beparkolhat, és rükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire hallotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés. A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni:
,,Te normális vagy kölyök? Nincs neked eszed? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!
,,Bácsi kérem, ne haragudjon! - válaszolta a fiú.
A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta:
,,Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább. És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy
tolószékkel felborult gyerek van.
,,Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát.
Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba.
Az eset után a kocsin soha nem csináltatta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk.
Fentről halk szelíd hang szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz.
Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk rá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az amit éppen véghez akarunk vinni, stb.
Figyelsz a halk szelíd hangra, vagy megvárod, míg megdobnak. Tanítónk a saját szívünk.

Beküldés dátuma: 2019. január 5.

Az inga
Egy bölcs a dolgozószobájában tartott egy hatalmas ingaórát, amely minden órában ünnepélyes lassúsággal, de ugyanakkor nagy dörgések közepette szólalt meg.
Nem zavarja? – kérdezte az egyik diákja.
Nem – válaszolta a bölcs -, mert így minden órában meg kell kérdeznem magamtól, hogy mit csináltam az elmúlt órában.
És te? Te, mit csináltál az elmúlt órában?

Beküldés dátuma: 2018. december 28.

Halott vagy csak meglőtt
Egy néger szolga elkísérte fehér urát a vadkacsavadászatra. A néger keresztény volt. A körülmény úgy hozta, hogy hitbeli kérdésekről beszélgettek. A fehér ember így szólt: „Nem értem, hogy miért beszélsz mindig bűnről és a gonosz lélek támadásairól. Én nem érzek semmit az ilyesfajta támadásokból. Engem nyugton hagy a sátán. Még sohasem zavart, sohasem támadott meg.”
A néger így válaszolt: „Megmagyarázom neked. Ha vadászaton vagyunk, és a repülő állatokra célzol, néhány holtan esik le. Ezeket fekve hagyom. Néhány azonban csak megsebesült, s igyekszik elmenekülni. Ezek után szaladok és hosszú botommal agyonütöm őket. Te olyan kacsa vagy, amelyet a gonosz lélek már agyonütött. Fekve hagy. Tudja, hogy megszerez. Én olyan vagyok, mint egy meglőtt kacsa, amelyik igyekszik elmenekülni előle. Ezért van hosszú botjával mindig a nyomomban, hogy elérjen és agyonüssön.”

Beküldés dátuma: 2018. december 21.

Karácsony ma
Szakonyi Károly „Szentséges éj” című karcolatában egy a Szent Családéhoz hasonló, korunkban játszódó történetet vet papírra. Autósztráda közelében, a település szélén lévő tanyasi házba kopogtat be egy, a tomboló viharban kint rekedt autós pár. A bizalmatlan házigazda durván elutasítja a jövevényeket, csupán az asszonyban ébred részvét, miután meglátja, hogy a menedéket kérők egyike állapotos nő. A rideg háziúr pénzt akar csinálni a kényszerű látogatásból, míg a felesége azért izgul, nehogy náluk szüljön az idegen. Egész éjszakájuk rettegésben telik, míg reggel – s ezzel ér véget a novella –, hűlt helyük a látogatóknak, az ágynemű érintetlen, ők pedig nincsenek. Az asszony megérti: Azok voltak a vendégeik, akik azt a Kisdedet hordozzák, akit mindenkinek be kell fogadnia.

  •  
  • 1 / 4
  • >