Back to top

Archívum

Beküldés dátuma: 2020. január 21.

Szigorúság vagy együttérzés?
Egy lelkipásztort egyszer egy haldoklóhoz hívtak, egy közismerten bűnös életet élő emberhez, aki életében nem foglalkozott sokat Istennel és a lelki élettel. A lelkipásztor meglepődött, amikor belépett és látta, hogy a haldokló ember őrjöngve lapoz egy nagy Bibliát. Remélve, hogy tud segíteni, megkérdezte: „Mit keres?” A haldokló így felelt: „Mentséget!”

Beküldés dátuma: 2020. január 15.

Koporsó és tükör
Valahol Európában történt. Egy kisváros katolikus hívein lassan hűvös közöny és egykedvű érdektelenség lett úrrá. Látta-tudta ezt az egyházmegye püspöke is, és egyik legbuzgóbb papját küldte oda lelkipásztornak. De már az új pap személye, buzgósága sem érdekelte az embereket. Mindjárt az első vasárnap üres templomban prédikált, és nem volt ez másképp a következőn sem. Az új plébános a hét közbeeső napjain házról házra járt és ajtóról ajtóra kopogtatott. Az egyik helyen kimért udvariasság, a másikon ellenséges hangulat fogadta, és sokan közömbösen keresztülnéztek rajta. Az egyház itt már úgyis halott, nincs már szükségünk rá, hogy újraéledjen, mondogatták itt is, ott is.
Az újabb vigasztalan vasárnapot követő héten a városka helyi lapjában feketekeretes gyászjelentés jelent meg. Szövege így hangzott: A plébános - híveivel egyetértésben - közli, hogy a helybéli Szent Ferenc egyházközség meghalt. A gyászistentiszteletet érte vasárnap délelőtt 11 órakor tartjuk. Szeretettel hívom az egyházközség területén lakókat, hogy vegyenek részt a végtisztesség megadásán. - A lapot azután megdöbbenve olvasta mindenki.
Vasárnap már fél 11-kor zsúfolásig megtelt a templom. Kérdező tekintetek néztek egymásra: mi lesz most? Mi történik itt? Ami azután valóban történt, arról az egyik helyi lakosnak, egy huszonhat éves fiatalembernek a beszámolója tájékoztat. „Amint beléptem a templomba, mindjárt észrevettem az oltár előtti alacsony ravatalra helyezett koporsót. Egyszerű tölgyfából készült, aranyozott kereszt díszítette. A plébános 11-kor felment a szószékre. Néhány percnyi csendes imádság után felénk nézett és így szólt: az egyházközség hívei, vagy legalábbis azok, akiket annak véltem, közölték velem, és magatartásukkal is igazolták, hogy egyházközségük halott. Úgy tűnik, nincs már semmiféle remény az újjáélesztésre. Szeretném azonban véleményüket még egy utolsó próbával megcáfolni vagy esetleg igazolni. Kérem, menjenek el sorjában, egymás után a koporsó mellett, vessenek pillantást a benne nyugvó halottra. Azután hagyják el a templomot a keleti kapun. Ezt követően majd én magam elvégzem a gyászszertartást. Ha azonban mégis akadna néhány, aki kifelé menet elgondolkodik, és arra a meggyőződésre jut, hogy megváltoztatja véleményét, mert úgy gondolja, egyházközségünk mégis életképes, akkor kérem őket, jöjjenek vissza az északi kapun. Ez esetben a jelenlevőkkel nem gyászmisét, hanem hálaadó istentiszteletet fogok tartani.
Ezután a pap a koporsóhoz lépett, megilletődve levette fedelét és félreállt. A menet pedig lassan megindult. A sorban az egyik utolsó - írja a tudósító - én voltam. Maradt hát elég időm, hogy elgondolkodjak. Ilyesmi jutott eszembe: vajon ki és mi az egyház? Kik és mik vagyunk mi, akiket hívőknek neveztek? És ki lesz majd a koporsóban? Minden bizonnyal a megfeszített Krisztus képét vagy szobrát helyezte el a plébános, hogy vele szembesítsen minket. Ilyen és hasonló gondolatok villantak fel bennem, de úgy látszik, az előttem vonulókban is, mert láttam, hogy mindenki zavartan lépked előre. Láttam, hogy egyfajta aggódás ül ki az arcokon, félnek, amint közelednek a koporsóhoz. A látvány azonban hatott, megnyílt az északi kapu, s egyre többen tértek vissza a templomba. Végre én is ott álltam a koporsó előtt, hogy megnézzem, kit és mit találok ott. Mikor a koporsó fölé hajoltam, előbb behunytam a szemem. Amikor azután félve kinyitottam, nem az egész egyházat, nem is halott egyházközségünket, de még csak nem is a halott Krisztus képmását láttam meg, hanem egyet halott egyházközségünk tagjai közül. A koporsóba helyezett tükörben önmagamat pillantottam meg.”

Beküldés dátuma: 2020. január 4.

Noé Bárkája
Minden amit tudnod kell az életben, arra megtanít Noé Bárkája.
1. Ne késd le a hajót.
2. Emlékezz, mind ugyanabban a hajóban vagyunk!
3. Tervezz előre. Akkor sem esett az eső, amikor Noé megépítette a Bárkáját.
4. Tartsd jó kondiban magadat. Mikor 60 éves leszel, lehet, valaki felkér egy nagy dologra.
5. Ne törődj a kritikákkal. Csak csináld meg a munkát, amit meg kell csinálni.
6. A jövődet építsd magasra.
7. A biztonságod érdekében mindig párban utazz.
8. A sebesség nem mindig számít. A csiga és a párduc is ugyanabban a hajóban van.
9. Ha stresszes vagy, lebegj kicsit.
10. Emlékezz: a Bárkát amatőr, a Titanicot pedig profik építették.
11. Nem számít a vihar, ha Istennel vagy, a végén mindig vár a szivárvány.

Beküldés dátuma: 2019. december 29.

Szent Család
Zeffirelli Jézus-filmjének egyik jól sikerült jelenete az, amikor gyermekek sereglenek Jézus köré és szinte egy hangon kiáltják feléje: „Gyere, Jézus, mesélj nekünk!” Ő pedig leül közéjük, játszik velük, elmeséli a két fiú történetét, a végén a találós kérdéssel, melyik volt engedelmes, melyik engedetlen. Ő annyira atyja, barátja a gyermekeknek, hogy majd kimondja evangéliuma egyik alapigazságát: „ilyeneké a mennyek országa!” (Mt 19,14)

Beküldés dátuma: 2019. december 8.

Karácsony
Kodolányinak van egy döbbenetes novellája, címe a keresztelő. Nagygazda családban végre megszületik a gyermek és meg is keresztelik. Hazajőve leteszik a gyereket a vendégszoba díványára. Jönnek a vendégek, kicsit kapatosak. Mivel az előszoba fogas megtelt, az ágyra dobálják bundáikat, észre sem veszik, hogy ott a pólyás is. Mire az ünnepség véget ért és megünnepelték a gyermeket, megfulladt. Ugye értik mire gondoltam?
Mire karácsonynak vége, megfullad az ünnep, mert rádobáltunk mindent.

Beküldés dátuma: 2019. december 1.

De Gaulle és a kis Jézus Krisztus
De Gaulle francia köztársasági elnök egy kápolnát emeltetett, melyet Jézus születésének tiszteletére szenteltek fel. A bejárat fölé rövid, de velős feliratot fogalmazott: „A nagy De Gaulle a kis Jézusnak.” Valaki azonban figyelmeztette, hogy a felirat lekicsinylő hangnemben viszonyul Jézus személyéhez. Végül a kápolna az alábbi felirat került: „Franciaország első embere a Szentháromság második személyének.”

Beküldés dátuma: 2019. november 23.

A felelősség
Egyszer egy fiatal kínai elment a mesterhez és megkérdezte:
─ Mit tegyek, hogy megmenthessem a világot?
─ Mindazt, ami segít a nap felkelésében holnap reggel – hangzott a bölcs válasz.
─ Mi értelme van akkor az én imáimnak, jótetteimnek, tevékenységemnek, az apostoli és a közösségi munkámnak? – mondta a fiatal.
─ Mindegyiknek hasznát veszed, amikor felkel a nap – válaszolta a bölcs.

Krisztus a Nap, felkelt. Mi azonban alszunk.
„Nincsen semmi lehetőség, hogy tegyek valamit a megvilágosodás érdekében?”
„De igen – mondta a vén bölcs. – Utánozhatod azt az öregasszonyt, aki tolta a vonat fülkéjében a falat, hogy gyorsabban haladjon.”

Beküldés dátuma: 2019. november 16.

Illúzió
- Hogyan nyerhetem el az örök életet?
- Az örök élet most van. Élj a jelenben!
- De hát a jelenben élek, vagy nem?
- Nem.
- Miért nem?
- Mert még nem dobtad el a múltad.
- Miért kellene eldobnom a múltam? Nem volt abban minden rossz.
- A múltat nem azért kell eldobni, mert rossz, hanem mert halott.

Beküldés dátuma: 2019. november 11.

A támasz
A kertész egy zsenge fa hajlékony kis törzsét egy öreg, tölgyfából készült karóhoz erősítette hozzá. Az volt a feladata, hogy védje és óvja a növekedő csemetét.
Amikor a szél táncolni hívta, a fiatal csemete ide-oda hajlította dús fürtjeit és hangosan kérte:
─ Engedj már el, kérlek, miért fogsz ilyen szorosan? Nézd, mindegyik fát milyen szépen ringatja a szél. Miért pont engem kell ilyen szorosan megkötözni?
─ Azért, mert összetörnéd magad – mondta bölcsen a karó -, vagy elgörbülnél és egy csenevész, csonka ág lenne csak belőled.
─ Ebből semmi sem igaz! Öreg vagy és irigy! Hagyj magamra, kérlek!
A fiatal fa minden erejéből igyekezett megszabadulni, de az öreg karó biztosan szorítva tartotta, sokkal erősebben, mint valaha.
Egy este mennydörgés és villámlás kíséretében vad jégverés közepette vihar keletkezett, és az egész környéket megtépázta. A vad vihar derékba kapta a fiatal fácskát és ide – oda csavarta, csak úgy recsegett. Fiatal ágai, mint büszke fejdísz, szinte a földet érintették. Az erős széllökések szinte gyökerestől kitépték a földből.
─ Végem van – gondolta a fa.
─ Még egy kis kitartás – szólt rá erélyesen a vén karó, és összeszedte minden erejét, ami az öreg tagjaiban rejlett.
Nehéz, kemény és fárasztó harc volt. A vihar elült, és a zsenge fa megmenekült.
A karó ellenben derékba tört és egy idétlen mankónak látszott. A fiatal fa mindent megértett és elkezdett sírni.
─ Ne hagyj itt, még szükségem van rád!
De nem kapott választ!
Egy csonka karó ott maradt még mellette…
Úgy nézett ki, mint egy utolsó ölelés. A járókelők ma is látnak egy kifejlett fát, amelyik a viharos időben mintha egy rokkant karót ringatna.

Valamikor a vad törzseknél az volt a szokás, hogy az idős betegeket magukra hagyták, és kivitték őket egy mostoha hegyvidékre, hogy ott haljanak meg. Egy szomorú napon a fiatal földműves kivitte idős apját a hegyekbe. Már ott akarta hagyni egy sziklának támasztva, amikor az öreg megszólalt:
Vigyél följebb!
Miért? – kérdezte a fia.
Azért, mert én is itt hagytam az apámat. Más helyen szeretnék meghalni.
A fiú is megértette, hogy harminc évvel később mi történne vele is. Hátára vette édesapját, és hazavitte.

Beküldés dátuma: 2019. november 2.

Händel
Amikor Händel Messiását először adták elő Londonban, a jelenlévő királyt annyira elragadta a vallásos érzület a „Halleluja” éneklése alatt, hogy felrúgva a hagyományokat, felállt, és úgy hallgatta végig a mesterművet.
A nemesek ezt látva követték a király példáját, ők is felálltak. Természetesen ez mindenki számára jel volt, az egész közönség felállt.
Azóta él az a szokás, hogy a „Halleluját” mindenki állva hallgatja végig, belső irányultságától és az előadás minőségétől függetlenül.

Beküldés dátuma: 2019. október 27.

A két favágó
Az erdőben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérője. Sokat kellett dolgozni a fakitermeléssel. Mindketten egyformán jól kezelték a fejszét, de a munkamódszerük nem egyezett: az első kitartó munkával vágta a fába fejszéjét, egyiket a másik után. Ritkán, és akkor is csak rövid szünetet tartott.
A másik favágó óránként hosszabb időre megpihent.
Naplementekor az első favágó csak a munka felét végezte el. Izzadtan és fáradtan tette le a szerszámot, szinte kimerült. A másik, hihetetlen, de így van, befejezte a munkát. Egyszerre kezdték a munkát, és a fák is egyformák voltak.
Az első favágó nem hitt a szemének.
─ Nem értem a dolgot – mondta. – Minden órában kiadós pihenőt tartottál és mégis előbbre vagy.
─ Igen, láttad, hogy minden órában megálltam pihenni. Amit viszont nem láttál az volt, hogy a szünetet arra is felhasználtam, hogy megélezzem a fejszémet – mondta a másik favágó.

A lélek olyan, mint a fejsze. Nem kell hagyni, hogy berozsdásodjon. Mindennap fend meg egy kicsit.
1. Tarts pihenőt és hallgass tíz perc zenét.
2. Amikor teheted, sétálj egy kicsit.
3. Öleld meg naponta azokat, akiket szeretsz. Okvetlenül mondd is meg nekik.
4. Ünnepelj minden születésnapon és névnapon is.
5. Legyél udvarias családoddal is.
6. Mosolyogj.
7. Imádkozzál.
8. Segíts másokon.
9. Érezd jól magad.
10. Nézz az égre, és törekedj a magasba.

Beküldés dátuma: 2019. október 18.

Halál
Egy kereskedő a szolgáját valamilyen megbízással a bazárba küldte, de az falfehéren, és félelemtől reszketve tért vissza.
- Uram - mondta -, amíg a piacon voltam, belebotlottam egy idegenbe. Amikor jobban megnéztem az arcát, láttam, hogy a Halál volt az. Tett egy fenyegető gesztust, és azzal odébbállt. Nagyon félek. Kérlek, adj nekem egy lovat, hadd lovagoljak el Szamarrába, hogy a lehető legnagyobb távolság legyen köztem és a Halál között.
A kereskedő - mivel féltette az embert - a leggyorsabb paripát adta neki. Az felpattant rá, és azonnal elvágtatott.
Később maga a kereskedő is kiment a bazárba, és a tömegben megpillantotta a lődörgő Halált. Odament hozzá, és megszólította:
- Ma reggel szegény szolgámra nézve fenyegető gesztust tettél. Mit jelentsen ez?
- Az nem fenyegető gesztus volt, uram - mondta a Halál -, csak meglepődtem, hogy itt találom őt Bagdadban.
- Miért ne lett volna itt Bagdadban? Hiszen itt él.
- Igen, de tudja, én úgy értesültem, hogy Szamarrában kell neki csatlakoznia hozzám ma este.
A legtöbben annyira félnek a haláltól, hogy az annak elkerülésére tett erőfeszítéseik miatt sosem élnek.

Beküldés dátuma: 2019. október 12.

Elfenekel
Egy kisfiú rohant az utcán, majd hirtelen befordult az egyik sarkon, ahol összeütközött egy emberrel.
- Nahát! - méltatlankodott az ember. - Hová ez a nagy sietség?
- Haza - felelte a fiú -, és azért sietek, mert a mamám el fog fenekelni.
- Annyira vágyódsz a fenekelés után, hogy ezért rohansz haza? - kérdezte csodálkozva a férfi.
- Nem. De ha az apám előbb ér haza, mint én, akkor ő fenekel el.

A gyermekek olyanok, mint a tükör. Ha szeretettel veszik körül őket, ők is szeretetet sugároznak. Ha azonban a szeretet hiányzik, akkor semmit sem tudnak visszaadni.

Beküldés dátuma: 2019. szeptember 30.

Három szó
Egy nagyravágyó, fiatal katona rendszertelen és kicsapongó életvitele közismert volt. Senki sem tudta rábeszélni, hogy változtasson az életén. Még egy pap ismerőse is határozottan megmondta neki, hogy ilyen lélekkel nem lehet megjelenni az Úr előtt, az örökélet szempontjából veszélyes lenne.
─ Nem félek – válaszolta. – Tudom, hogy az Úr jóságos és irgalmas. Halálom előtt kimondok három szót, biztosan segítenek az örökkévalóságba: Jézusom, irgalom, bocsánat.
A papot nem győzte meg a válasz, és a tiszt folytatta feslett életmódját.
Egy viharos délután a megduzzadt folyó partján lovagolt. Nem akart hiányozni egy ünnepségről. A villámcsapás és a mennydörgés annyira megriasztotta a lovat, hogy a folyóba esett. A tiszt utolsó szavai ezek voltak: dögölj meg, átkozott állat.


Két hal nyugodtan úszik egymás mellett.
„Mi a manó lehet az, amiről mostanában olyan sokat beszélnek?”
„Mi az?”
„Hát a tenger.”
Az idősebb hal elneveti magát.
„Ha nem tudnád, mi a tengerben úszunk.”
„Nem hiszem. Ez csupán egy nagy tömeg sós víz” – mondta a fiatalabb hal.
Az örökkévalóságot a mindennapi élet sós vizében nyerhetjük el...

Beküldés dátuma: 2019. szeptember 24.

Fejlődés
Élt egyszer egy rabbi, akit a nép Isten embereként tisztelt. Nem telt el úgy nap, hogy hatalmas tömeg ne gyűlt volna össze az ajtaja előtt tanácsára, gyógyulásra vagy egyszerűen csak a szent ember áldására várva. Ha a rabbi beszélni kezdett, a tömeg az ajkán csüngött, és itta minden szavát.
Volt azonban a tömegben egy kötekedő alak, aki egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy ellene mondjon a mesternek. Megfigyelte a mester gyengeségeit, gúnyt űzött hibáiból a tanítványok nagy rémületére. Azok úgy is tekintettek rá, mint magára a megtestesült ördögre.
Egy nap az „ördög” megbetegedett, és meghalt. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel. Külsőleg persze az alkalomnak megfelelő ünnepélyes arcot vágtak, de a szívük örült, hogy ez a tiszteletlen eretnek nem fogja többé félbeszakítani a mester lelkesítő beszédét, és nem fogja többé kritizálni viselkedését.
Ezért aztán az emberek meglepődtek, amikor a mestert őszintén szomorúnak látták a temetésen. Amikor az egyik tanítvány később megkérdezte, hogy vajon a halott túlvilági sorsa miatt szomorkodott-e, azt válaszolta:
- Nem, nem. Miért szomorkodnék egy barátom miatt, aki már a mennyországban van? Magam miatt bánkódtam, mert ő volt az egyetlen barátom. Itt mindenki tisztelettel vesz körül, ő volt az egyetlen, aki ellentmondott nekem. Attól félek, hogy miután ő elment, én sem fejlődöm tovább.
És e szavak után a mester sírásra fakadt.

Beküldés dátuma: 2019. szeptember 17.

A testvérem
- Képzeljétek - mesélte egy fölháborodott asszony barátnőinek -, férjem kabátjában találtam egy marék pénzesutalványt, s kiderült, hogy minden hónapban kétszáz forintot küld a testvérének. Mikor felelősségre vontam, hogy tehet ilyet, amikor mi sem dúskálunk az anyagiakban, egyszerűen csak azt válaszolta: A testvérem! Mondjátok - fordult barátnői felé, szinte magából kikelve - érv ez? A testvérem!…
Csak tovább kérdezem - feleljen mindenki magában erre a kérdésre úgy, ahogy tud: - Érv ez? A testvérem!
Az egyik strandon feltűnt egy vézna, serdülő kislány, aki egész nap ölében, vagy a nyakában hurcolta béna lábú öccsét. Valaki résztvevően megkérdezte tőle:
- Nehéz, aranyos?
A válasz ennyi volt:
- A testvérem…
Így is mondhatta volna: nehéz, vagy: nagyon nehéz - de csak ennyit mondott: - A testvérem!

Beküldés dátuma: 2019. szeptember 6.

Az imádság
A hitoktató az imádság felől érdeklődik növendékeinél.
─ Te, Laci, szoktál este imádkozni?
─ Igen, szoktam.
─ Reggel is?
─ Nem!
─ Miért?
─ Azért, mert napközben nem félek!

Sokszor csak félelemből imádkozunk. Ez bennünket is megaláz, még inkább az Istent. Az imádság a szeretet kifejező ereje. Felkelti a napot. Az imádkozó tudja, hogy a másik oldalon valaki hallgatja.

Beküldés dátuma: 2019. augusztus 31.

Téged
Hideg és viharos a decemberi nap. Sok ember siet az utcákon. Köztük egy kislány. Egyedül van, éhes, fél, fázik, sír.
Egy férfi látja ezt, és így szól Istenhez haragosan:
- Hogy nézheted el? Miért nem teszel valamit ellene?
Isten nem válaszol azonnal. A következő éjszaka adja meg a választ:
- Tettem valamit ellene; téged teremtettelek!

Beküldés dátuma: 2019. augusztus 24.

A tehén és a sertés története
Egy gazdag ember így panaszkodott barátjának: „Az emberek nem szeretnek engem; irigynek és zsugorinak neveznek, pedig végrendeletemben úgy intézkedtem, hogy minden vagyonomat egy jótékonysági szervezetre hagyom.” Barátja így válaszolt neki: „Hallgasd meg a tehén és a sertés történetét: A sertés a tehénhez ment és így siránkozott: „Az emberek mindig csak a te barátságosságodról beszélnek. Megengedem: tejet adsz nekik! Tőlem azonban sokkal többet kapnak: sonkát, szalonnát, zsírt, kolbászt. Még a lábaimat is megeszik a kocsonyában. És mégsem szeret senki sem. Mindenki számára csak a sertés vagyok. Miért?” - A tehén egy kicsit elgondolkozott, aztán így válaszolt: „Talán azért van így, mert én már akkor adok, amikor még élek…”

Beküldés dátuma: 2019. augusztus 17.

Autósok, figyelem!
Július 24-e Szent Kristóf napja. Ő az autósok védőszentje, mivel életében úgy szolgálta a „világ leghatalmasabb Urát", hogy egy sebes sodrású folyón, ahol nem volt híd, ő vitte át az arra menőket a túlpartra.

Szép, de szintén feledésbe merülő szokás, hogy indulás előtt az autó vezetője keresztet vet, így helyezve magát és kocsiját Isten oltalmába. - Ezenkívül az alábbi ima is jól jöhet egy hosszabb út előtt:

Uram, kérlek, adj biztos kezet és éber szemet, hogy miközben útjaimon haladok, senki kárára ne legyek! Te adsz életet, és a Te kezedben van a halál is. Add, hogy ne zúzzam össze senki életét! Védd meg társaimat is, akik itt jönnek velem: baj, rémület, kín ne érje őket. Istenem, taníts, hogy előzékenyen, versenyszellem nélkül tudjak vezetni, és a rohanás szenvedélye soha ne kapjon el. Inkább arra figyeljek, hogy kocsim - ha szükséges - szolgálja a rászorulót.
Végül add, Uram, hogy őrangyalom velem legyen minden utamon, és az országot-világot járva mindenhol, mindenben felismerjem az Általad teremtett világ szépségét - Ámen.

  •  
  • 1 / 6
  • >