Back to top

Archívum

Beküldés dátuma: 2018. október 22.

Manipulálnak minket
Az American Technology amerikai cég bemutatta a HSS (Hyper Sonic Sound System) elnevezésű újonnan kifejlesztett rendszerét, amellyel befolyásolható az emberi agy. A HSS alacsony frekvenciájú hangforrásokat, beszédet vagy zenét másodpercenkénti 22.000 rezgésszámú magas frekvenciájú hullámokkal burkol be. Ezáltal célirányos hangátvitel érhető el. A becsomagolt eredeti hangot igen precízen tudják irányítani, akár egyetlenegy célszemélyre is - fél méterrel odébb már semmi sem hallható. Ennek a hangtovábbításnak a különleges hatása abban rejlik, hogy a hangot nem annyira a fül észleli, inkább közvetlenül a koponyában bontakozik ki a hatása.
A célszemély nem tudja megállapítani, honnan jön a hang. Olyan benyomása támad tehát, mintha valaki beszélne hozzá, pedig nem hall semmit. A HSS jelenleg arra képes, hogy 140 méterig pontosan juttasson célba zörejeket. Az új manipulációs technika első vevőjének az amerikai hadsereg jelentkezett, amely ellenséges katonákat akar ezzel harcképtelenné tenni oly módon, hogy zajokat és üzeneteket „lő” a fejükbe, ezáltal demoralizálva őket.
A HSS másik alkalmazási lehetőségét a reklámban látják. Például egy kólaautomatánál digitális kamerával elcsípik az ott elkocogó személyt, s villámgyorsan a fejébe küldik a kóla kitöltésekor hallható pezsgést, hogy az illetőnek kólaszomja támadjon. (Ethos 2003/2. 28. oldal)
Mennyivel tapintatosabb Jézus szeretete.

Beküldés dátuma: 2018. október 12.

Balu kapitány
A gyermekorvos egy négyéves kislányt vizsgált. Belenézett a fülébe:
- Mit gondolsz, megtalálom idebent Sziporkát?
A kislány nem felelt. A doktor kezébe vett egy nyelvlapocot, és belekukucskált a torkába:
- Mit gondolsz, megtalálom odalent Kvarg Lipit?
A kislány megint csak hallgatott.
Ekkor az orvos a sztetoszkópjáért nyúlt, hogy megvizsgálja a gyermek mellkasát. Ahogy a szíve fölé helyezte a membránt, megkérdezte:
- Mit gondolsz, meghallom odabent Balu kapitányt?
- Jaj, dehogy! -válaszolta a kicsi. - Ott Jézus lakik. Balu kapitány a bugyimon van.
(Erőleves a léleknek)

Beküldés dátuma: 2018. október 4.

Az utolsó pillanatban
A II. világháború egy elesett katonájánál találták ezt a papírtöredéket. „Uram, te tudod, hogy gyermekkoromtól fogva azt mondták nekem, hogy nem létezel. De ezen az éjszakán, a lövedékektől feltépett kráter alján feküdve rám borult a csillagos ég, feltámadt előttem a teremtés szépsége és felismertelek Téged, hogy létezel.” Egy ember, aki a 24. órában figyelt fel a hívásra és szinte az utolsó pillanatban kezdett el hinni a Jóistenben. Szerintem, megkapta az egy dénárt, az örök élet dénárját. Őszintén örülünk annak, hogy kezdettől fogva hívők vagyunk. Fejlődik hitünk és Isten iránti szeretetünk?

Beküldés dátuma: 2018. szeptember 28.

Verebekre nem lövünk ágyúval (Bölcsesség)
Grock a híres német bohóc egyik reggel gyalázkodó és rágalmazó levelet kapott. Találkozott cirkuszbeli barátjával és elpanaszolta neki az esetet: - Nézd meg, micsoda otromba, rágalmazó levelet kaptam. Mit válaszoljak rá? A barátja elolvasta a levelet és visszaadta: - Semmit se válaszolj. Valamelyik irigyed vagy rosszakaród írta. Jelentsd fel a bíróságnál. Grock megköszönte a baráti tanácsot, de végül is a levelet visszaküldte a feladónak a következő melléklettel: "Kedves Uram! Nemrég kaptam kézhez a mellékelt levelet az Ön aláírásával. Elküldöm Önnek, hogy lássa, hogyan visszaélnek az Ön nevével. Önnek is érdeke, hogy a tettest kikutassa... Szívélyes üdvözlettel: Grock clown." Legközelebb barátja megkérdezte Grockot: - No, följelentetted az illetőt? - Á, dehogy! - felelte Grock. - Verebekre nem lövünk ágyúval. (Willi Hoffsümmer nyomán)

Beküldés dátuma: 2018. szeptember 21.

A doboz
A kislány karácsonyi csomagot készített. Egy dobozt csomagolt be drága aranypapírba. Aránytalanul sok papírt használt fel, sok színes zsinórt és díszeket.
─ Hát te meg, mit csinálsz? – kérdezte feddő hangon az apa.- Pazarolod a drága papírt, mintha te vetted volna.
A leány sírt és félrehúzódott egy sarokba. A dobozt a szívéhez szorította.
A szentestén, amikor a család tagjai megajándékozták egymást, a leány is odaadta apjának a szeretettel becsomagolt dobozt.
─ Papi, ez a tiéd!
Az apa elérzékenyült. Talán nagyon kemény volt. Végeredményben az ajándék az övé volt. Óvatosan felbontotta a csomagot, és türelmesen összehajtotta az aranyos papírt, és nagy meglepetésére látta, hogy a doboz üres.
A nem várt meglepetés felizgatta és kirobbant.
─ Te meg az egész drága, aranypapírt egy üres dobozra fecsérelted?
A leány okos, nagy szeméből kigördültek a könnycseppek és így szólt:
─ Papi! Nem is üres a doboz! Egy millió puszit tettem bele.
A férfi azóta is az irodájában az íróasztalon őriz egy cipődobozt.
─ Hiszen ez üres – mondják a kollégái.
─ Egyáltalán nem! Kislányom szeretete van benne – válaszolta a büszke édesapa.

Egy iskolás kisfiú az iskolába vezető úton és az iskolában is, a bal kezét állandóan összeszorította. Akkor is összeszorította, amikor felelt, és ha írnia kellett, akkor a jobb kezével írt, de a bal kezét akkor is összeszorította. Egy napon a tanítónő, már csak azért is, hogy a kíváncsi tanulóknak is eleget tegyen, tudni akarta, miért van zárva a fiú keze. A fiú nem akarta megmondani. Végül is engedett és elárulta a titkot: „Amikor reggel az iskolába indulok, anyukám mindig csókot nyom a bal kezembe és becsukja: „Fiacskám, tartsd jól zárva a kezed, ott van édesanyád csókja”. Ezért van állandóan zárva a kezem; ott van benne anyám csókja.”

Beküldés dátuma: 2018. szeptember 14.

Szerencse
Sokan menekültek Amerikába. Egy idős hugenotta is, akinek felesége meghalt a hajón. Fiával érkezett meg. Elkezdte művelni kis földjét. Spórolt pénzén meg egy lovat is tudott venni.
Egyszer elszökött a lova. Ismerősei elrohantak hozzá, összecsapták a kezüket és azt mondták: - Jaj, Nátán testvér, de nagy szerencsétlenség történt veled, hogy elszökött a lovad, amivel szántani tudtál. A bölcs hugenotta azt mondta: - Honnan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?
Néhány nap múlva megjött a ló, egy vadlovat hozott magával. Akkor megint elrohantak hozzá a szomszédok: - Micsoda szerencséd van, most már nem egy lovad van, hanem kettő.
- De honnan tudjátok, hogy szerencsém van? – Valóban, néhány nap múlva a gazdának a fia be akarta törni a vadlovat, felült a hátára, négy-öt kör után az levetette, leesett, kitörte a lábát.
Megint jöttek a szomszédok: - Ó, Istenem, micsoda szerencsétlenség ért!
- Honnan tudjátok, hogy szerencsétlenség?
Néhány nap múlva meglátogatta a fiút két barátja, s azt mondták: - Úgy sajnáljuk, hogy nem tudsz velünk jönni, megyünk vadászni.
Elmentek vadászni, sose tértek vissza, nem tudódott ki, hogy medve tépte szét, vagy indiánok fogták el és ölték meg őket. Akkor megint mentek a szomszédok: - Jaj, micsoda szerencséje volt a fiadnak, hogy kitörte a lábát, és nem pusztult el ott, ahol a barátai!
Nátán megint azt mondta: - Honnan tudjátok, hogy szerencséje volt?
Amikor aztán az egyik meghalt barátja felesége addig járt ápolni ezt a fiatalembert, amíg az elvette feleségül, akkor már nem mertek szólni semmit, hogy most jól járt-e vagy nem, hanem elhatározták, hogy legalább tíz évet várnak, amíg kiderül.

Amikor azt hisszük, hogy a legnagyobb baj ért, akkor is tegyük fel a kérdést: - Biztos, hogy most baj ért bennünket? – És amikor azt hisszük, hogy ennél jobb nem is érhetne, biztos, hogy jó ért bennünket? Tudniillik más a dolog felülről nézve, és más alulról nézve. A mi időméréseink szerint szeretnénk, hogy valami javunkra szolgáljon, de Isten ideje nem igazítható se előre, se hátra.
(Gyökössy E. nyomán)

Beküldés dátuma: 2018. szeptember 7.

Ahogy Mária
Egyik éjjel csodálatos álmom volt. Egy hosszú utat láttam, amely elszakadt a földtől és a levegőbe vezetett, ahol elveszett a felhők között, s felvitt egészen az égig. Nem volt kényelmes út, sőt, teli volt akadályokkal, pl. rozsdás szögekkel, hegyes, éles kövekkel, üvegdarabokkal. Az emberek mezítláb jártak az úton. A szögek belefúródtak a bőrükbe, és vérzett a lábuk. Az emberek nem hátráltak meg, mindannyian fel szerettek volna jutni az égbe. De minden lépés rettenetes fájdalomba került, így nagyon lassan haladt mindenki. Aztán álmomban láttam Jézust, aki szintén az úton ment. Ő is mezítláb volt. Lassan járt, de határozottan. És egyszer sem sebezte meg a lábát.
Ment, ment, felfelé az úton. Végül felért az égbe és leült egy nagy, aranyozott trónra. Lefelé nézett, azokra, akik nehezen haladtak felfelé. Tekintetével és mozdulataival bátorította őket. Rögtön utána Mária ment, az anyja.
Mária még Jézusnál is gyorsabban járt. Tudjátok miért? Mert lábait Jézus lábnyomába tette. Így gyorsan odaért a fia mellé, aki egy nagy karosszékbe ültette a jobbjára.
Mária is elkezdte bátorítani azokat, akik felfelé igyekeztek, és arra buzdította őket, hogy lépjenek Jézus nyomába, ahogyan ő is tette.
A legbölcsebbek így tettek és gyorsan fel is értek. A többiek a sebeikre panaszkodtak, gyakran meg-megálltak, olykor meg is hátráltak, kimerülten és halálosan szomorúan roskadtak le az út szélére.

Egy reggel a szívsebész professzor az egyetem anatómiai laboratóriumába vezette diákjait.
Néhány szervet vizsgáltak, amikor észrevettek egy természetellenesen nagy szívet.
A professzor megkérdezte a diákokat, mit gondolnak, kié lehetett ez a szív, vagyis milyen betegség okozhatta a szív tulajdonosának halálát.
- Én tudom -, mondta az egyik fiú nagyon komolyan. – Egy anya szíve volt.

Beküldés dátuma: 2018. augusztus 29.

Menekülés
A Mestert már életében legendák övezték. Azt tartották, hogy egyszer Isten is tanácsért fordult hozzá:
- Bújócskázni akarok az emberekkel. Megkérdeztem az angyalaimat, hogy szerintük melyik a legjobb búvóhely. Volt, aki azt mondta, hogy az óceán feneke. Mások a legmagasabb hegycsúcsot ajánlották. Megint mások a hold túlsó oldalát vagy egy távoli csillagot. Te mit ajánlasz?
- Rejtőzz el az emberi szívben - válaszolt a Mester. Az lesz az utolsó hely, ahol keresni fognak.

Beküldés dátuma: 2018. augusztus 24.

Erődítmények kövek nélkül
Élt egyszer egy tehetős uralkodó. Tudta, hogy hátralévő napjai meg vannak számlálva. Mi lesz a birodalmából, ha ő el fog távozni, hisz mindenhonnan ellenség veszi körül. Mit csinál majd a fiatal, tapasztalatlan herceg, aki az uralkodó idős korában született? Hová menekülhet majd? Ki védi meg,
Ilyen gondolatok gyötörték az öreg királyt, olyannyira, hogy egy nap azt mondta a hercegnek:
Fiam, nekem már nem sok van hátra, és nem tudom mi fog történni a halálom után. Sok ellenség leselkedik a trónom körül. Féltem a birodalmat, amelyet én építettem fel, és féltelek téged is.
Nyugodtan tudnék meghalni, ha tudnám, hogy van egy hely, ahová veszély esetén el tudsz menekülni. Ezért azt tanácsolom neked, hogy járd végig a birodalmat és minden lehetséges szögletben építtess erődöt a határok mentén.
A herceg engedelmesen neki is vágott az útnak. Végigjárta az egész országot, a hegyeket, a völgyeket, és mindenütt hatalmas, tekintélyes várakat épített. Mindenütt erődök emelkedtek, az erdők mélyén, az elrejtett völgyekben, a dombok csúcsán, a sivatagokban, a folyók partján és a hegyek oldalában.
Mindez rengeteg pénzbe került, de a királyfi nem törődött a költségekkel, az élete és a trónja forgott kockán. Egy bizonyos idő elteltével a fiatal herceg visszatért apja palotájába. Fáradt volt és sovány, de ugyanakkor elégedett is, hiszen teljesítette a rábízott feladatot. Futott, hogy minél előbb apja színe elé érjen.
Nos, fiam, mesélj! Teljesítetted azt, amire kértelek? – kérdezte tőle a király.
Igen, atyám – válaszolta a herceg. – Sok bevehetetlen erőd emelkedik immár az országban, a sivatagokban, a hegyekben, az erdők mélyén.
De az öreg király, a leghatalmasabb, aki valaha is élt a történelem folyamán, ahelyett, hogy elismeréssel fogadta volna fiának beszámolóját, boldogtalanul rázta a fejét.
Nem ez volt az, fiam, amire én gondoltam. Vissza kell menned, hogy újrakezdd az egészet – mondta.
Azok az erődök, amelyeket építettél, veszély esetén egyáltalán nem fognak megvédeni téged: egyedül leszel és a kövek, meg a falak nem fognak megvédeni attól, hogy az ellenség csapdájába kerülj. Becsületes és jó emberek szívében kell majd menedéket találnod. Meg kell keresned ezeket az embereket és meg kell nyerned barátságukat: akkor már tudni fogod, hogy hová menekülj a nehéz pillanatokban. Ott, ahol az embernek őszinte barátai vannak, ott talál csak búvóhelyet ahhoz, hogy megmeneküljön.
A herceg ismét útra kelt. Nem azért, hogy sivatagokon, sziklafalakon, hegyeken, völgyeken át járjon, hanem, hogy az emberek közé menjen, hogy közöttük találjon menedéket, ahogyan az apja, a bölcs, öreg király elképzelte.
És ez nagyon sok erőfeszítésbe és fáradságba került. De a herceg sosem panaszkodott emiatt. Mert amikor nem sokkal később az öreg király elhunyt és elhagyta ezt a világot, a királyfinak nem volt többé ellensége, akitől bárminemű félnivalója lett volna.

Egy nap egy fiatalasszony egy tucat rózsát kapott a következő cédulával: „Valakitől, aki szeret téged.”
Az aláírás viszont hiányzott.
Mivel nem volt házas, életének férfi szereplőire gondolt: kihunyt lángokra, újabb ismerősökre. Esetleg a mamája, vagy a papája küldte a virágot? Vagy valamelyik kollégája? Gyorsan sorba vette a neveket. Végül telefonált az egyik barátnőjének, hátha ő segít megoldani a rejtélyt.
A barátnő egyik megjegyzése eszébe juttatott valamit.
- Mondd, te küldted a virágokat?
- Igen.
- Miért?
- Mert legutóbb, amikor beszéltünk, nagyon rossz kedved volt. Azt akartam, hogy tölts el egy napot úgy, hogy azokra gondolj, akik szeretnek.
Te hány erődöt építettél ma?

Beküldés dátuma: 2018. augusztus 16.

Az utolsó simítás
Amikor Ádámot és Évát Isten kiűzte a Paradicsomból, az első emberpár nagyon szomorú és haragos lett. Arcuk megtörtnek látszott, szájuk a szenvedéstől és keserűségtől kicserepesedett. Kölcsönösen szidalmazták egymást, hogy tulajdonképpen ki volt az oka a súlyos veszteségnek.
─ Te idétlen -, mondta Éva, nem vagy képes semmire.
─ A te hibád volt minden -, harsogta tele az egész világot Ádám. Szinte belerekedt a kiabálástól.
Csak mentek ökölbe szorított kézzel, haragos szemmel, keblükben egy nehéz súllyal, mintha egy szikla lett volna.
Isten is szomorú lett. Valamit hozzá akart tenni a teremtéshez, amiről a kezdetkor megfeledkezett. Óvatosan elment Ádám és Éva mellett, és rájuk lehelt.
Megteremtette a könnycseppet.
Az első házaspár elkezdett sírni. A sziklányi fájdalom és a harag felengedett. Gyengédség lett úrrá rajtuk és megfogták egymás kezét.

Te is sírhatsz, ha akarsz!

Beküldés dátuma: 2018. augusztus 11.

Mindnyájan vak koldusok vagyunk
Volt egyszer egy benaresi király, aki saját szórakoztatására a születéstől vak embereket gyűjtötte össze, és nagy jutalmat ígért annak, aki az elefántról a legjobb leírást adja.
Az első vak véletlenül az elefánt lábához került, és azt mondta, hogy az elefánt egy fa. A második, aki a farkát fogta meg, azt mondta, hogy olyan, mint egy kötél. Amelyik a fülét fogta meg, állította, hogy olyan, mint egy pálmalevél, stb. A vak koldusok vitatkozni, veszekedni kezdtek egymással a dolog felett, s a király jól mulatott a dolgon.
Teológiai vitatkozásokban legjobb esetben olyanok vagyunk, mint a vak koldusok… Isten teljes felismerése lehetetlen számunkra.

Beküldés dátuma: 2018. augusztus 4.

A piros esernyő
A fiú komoly volt és szorgalmas, a lány szép és okos. Szerették egymást. Mielőtt bevonult volna katonának a fiú meg akarta ajándékozni a lányt. Olyan ajándékot akart neki adni, ami a szerelmére emlékezteti.
Számot kellett azonban vetnie pénzügyi helyzetével, hiszen az egyetemi tankönyvek sokba kerültek. Rengeteg üzletet bejárt, végigmustrált sok mindent, végül is úgy döntött, hogy vesz egy nagy piros esernyőt. Ez alatt a nagy piros esernyő alatt mondtak a szerelmesek először búcsút egymásnak, ez alatt biztosították egymást hűségükről, ez alatt határozták el, hogy összeházasodnak. Az új házukban a piros esernyő egy szekrénybe került.
Teltek-múltak az évek: Született két gyermekük. Jött az aggódás, bizony néha sok feszültség is.
Egy este a díványon ültek és ásítozva bámulták a tévét. A lány hirtelen felállt, átment a másik szobába és nemsokára előhozta a piros esernyőt. Kinyitotta és porfelhő szállt fel a levegőbe. Aztán leült a díványra, kezében a piros esernyővel. Egy perccel később a fiú is odahúzódott az esernyő alá. Gyengéden megcsókolták egymást. Megtalálták régi álmaikat a napok szürke porában.

Egy férfi és egy nő hosszas jegyesség után összeházasodtak és született négy gyermekük. A négy gyermek felnőtt, ők is megházasodtak. A legfiatalabb lány esküvőjének estéjén egyedül maradtak a házukban. Nem volt körülöttük senki, ismét egy pár lett belőlük. Leültek egymással szemben. A férfi hosszasan nézte a feleségét, aztán így szólt: - Hát te meg ki vagy?
Ne feledkezzetek meg a piros esernyőről!

Beküldés dátuma: 2018. július 26.

Öregedés
Los Angelesben, a filmesek világában az olyan személyekkel, akik nem ismerik a valós helyzetet, előfordulhat, hogy csak kiváló színészekkel találkoznak. Kis szerepet nem játszik senki, “csak nagyokat kérnek tőlük”. Elbeszélésük szerint egy munkanapjuk így néz ki:
“Reggel nyolckor felkelek. Rostos gyümölcslevet iszom, és vitamin tablettákat veszek be. Félórás séta a kutyával. Közben elkészül a reggeli. Utána elolvasom az újságokat és átnézem a leveleket. Féltizenegy tájban az első úszás a medencében, hogy formában legyek. Talajtorna, fürdés és sminkelés. Jön utána egy könnyű ebéd, esetleg a barátokkal. Majd kávé. Megtekintek egy filmet a privát stúdiómban. Bevásárlás, tenisz vagy lovaglás. Délután négykor a következő úszás és testedzés. Zuhany, masszírozás és egy rövid pihenés.
Amikor a sziesztából felébredsz, már legalább nyolcvan esztendős leszel.”

Egy üzletember állandó stresszben élt, egyik tárgyalásról a másikra rohant. Egyszer a lelki élet nagy mesterétől kért tanácsot.
A mester azt mondta neki:
─ “Ha egy halat kivetnek a partra, elkezdődik a lassú halál. Te is rálépsz a halál felé vezető biztos útra, ha világi dolgok felé veszed az irányt. A hal megmenekülhet, ha azonnal visszakerül a vízbe. Te is megmenekülsz, ha magányba vonulsz.”
Az üzletember megrémült.
─ “Mindent hátra kell hagynom, és el kell vonulnom a magányba?”
─ “Erről szó sincs. Tartsd meg üzleti lehetőségeket és menekülj a szíved belsejébe.”

Az aszkézis szótárában van egy szép szó: “összeszedettség”. Azt a pillanatot fejezi ki, amikor megállunk, “gyűjtünk és összeszedünk” valamit. Azokat a darabkákat is, amelyek napközben lekopnak rólunk.

Beküldés dátuma: 2018. július 22.

A nagy titok
Szent Ágostonról beszélik el - egy alkalommal a tenger partján sétált, és a Szentháromság titka felett elmélkedett. Egyszer csak egy gyermeket vett észre, aki a tenger vizét egy kicsi gödörbe igyekezett hordani. „Mit csinálsz?” - kérdezte őt a szent. „Szeretném a tengert kis tavacskámba hordani!” Ágoston nevetett: „Az sohasem sikerülhet neked!” - A gyermek felemelkedett és így szólt hozzá: „Én is úgy csinálom, mint te: te értelmeddel akarod a háromszemélyű Isten titkát megérteni.”

Beküldés dátuma: 2018. július 12.

A rajz
Egy gyermek éppen rajzolt, amikor a tanár azt mondta neki:
Nagyon érdekes, mit ábrázol?
Isten képmása.
De hiszen senki sem tudja, hogy Isten milyen!
Ha majd készen leszek a rajzzal, mindenki tudni fogja!

Nem sokkal a kistestvére születése után a kis Sanyi azt kérte a szüleitől, hogy hagyják egyedül a kisöccsével. A szülők féltek attól, hogy Sanyi, mint minden négy év körüli gyerek, féltékeny a testvérére, ezért bántani fogja, vagy megrázza, így ezt nem engedték neki. De Sanyi nem mutatkozott féltékenynek. Kedvesen bánt a gyerekkel és gyakrabban kérte, hogy hadd maradjon vele egyedül. A szülők végül beleegyeztek.
Sanyi izgatottan ment be a kistestvére szobájába, de az ajtót nem csukta be rendesen, így a nyíláson át a kíváncsi szülők megfigyelhették, mi folyik majd odabenn. Látták, hogy Sanyi odamegy a kisöccse ágyához, arcát az ő arcához szorítja, és halkan azt mondja neki: - Öcsikém, mondd meg nekem, milyen az Isten. Már kezdem elfelejteni. (Dan Millman)

A gyermekek tudják, hogy milyen Isten, de egy olyan világra születnek, amely mindent megtesz azért, hogy leggyorsabban elfeledjék ezt.

Beküldés dátuma: 2018. július 1.

Jó, hogy nem látunk mindent
Az Andok indiánjai sokszor bekötik szamaraik szemét, hogy ne lássák terhük nagyságát. Ha leveszik szemükről a kötést, sok időbe és nehézségbe kerül, amíg az állatokra újra fel tudják rakni a nagy terhet - még akkor is, ha erejüknek megfelelően van összeállítva.

Beküldés dátuma: 2018. július 1.

Minden, ami szeretetből történik…
Egy bohóc már évtizedek óta faluról falura jár kutyájával, és apró ügyes mutatványaival tartja fenn magát és kutyáját, amíg egyszer egy szerzetessel találkozik. A szerzetes az utolsó ítéletről mondott szavaival félelmet kelt a bohócban. A bohóc magába száll, és belép a kolostorba. Ott a disznókat őrzi. Egy szentbeszéd szavai mélyen a lelkébe vésődnek: „Mindaz, ami szeretetből történik - még a legkisebb cselekedet is - Isten előtt kedves és nagy.”
Egy alkalommal hiányzik a bohóc a déli közös pihenő alkalmával. Mindenki keresésére indult. A templomban akadnak rá. Szűz Mária oltára előtt kerekét hajtja, orrán pálcáját táncoltatja, s kutyája ugat hozzá. Amikor a bohóc éppen labdákat akar a levegőbe dobni, az egyik atya előre akar törtetni, hogy a szent helyen történő istenkáromlásnak véget vessen. De erre - így beszéli el a legenda - az Istenanya jóságosan a bohóc fölé hajol, hogy letörölje homlokáról a verejtéket. És nemcsak a bohóc művészete felett mosolyog, aki ezzel neki örömet akart szerezni, hanem sokkal inkább a bosszankodó szerzetesen.

Beküldés dátuma: 2018. június 20.

A villám
A vasárnapi mise alatt hirtelen hatalmas vihar tört ki. Egy villám belecsapott a toronyba és megremegtette a templomot, ahol rengeteg ember volt.
A pap láthatóan megijedt és így fordult a tömeghez:
Most félbeszakítjuk egy pillanatra a misét – mondta.
Kezdjünk el komolyan imádkozni.

A szokás miatt még a legszebb és legnagyobb dolgok is porosak, szennyesek lesznek. És imitáció lesz a vége mindennek.

Beküldés dátuma: 2018. június 13.

Mások
Az apa a fiával a templomban volt. A fiú mosolyogva megérintette az apját és így szólt hozzá:
─ Papa, nézd ezt a bácsit, szundikál.
A papa fiára nézett és komolyan azt mondta neki:
─ Jobb lenne, ha te is aludnál, legalább nem beszélnél ki senkit.

Néhány vénember meglátogatta Abba Poement és megkérdezték:
“- Mi a véleményed, helyes lenne-e, hogy amikor a templomban valakit szundikálni látunk, meglökjük, hogy felébredjen?”
Az idős ember így válaszolt:
„Ha látnám, hogy valaki szundikál a templomban, engedném, hajtsa a fejét a vállamra és engedném pihenni”.

Beküldés dátuma: 2018. június 6.

A vessző
Volt egyszer egy vessző, akit nagyon bosszantott, hogy sokan semmire sem becsülték. Még az alsós kisiskolások is kacagtak rajta.
Egy vesszőcske tulajdonképpen nem is sokat számít. Az újságokban is elhanyagolják, csak úgy hevenyében odavetik. Egy szép napon a vessző fellázadt.
Az egyik elnök írt egy feljegyzést miután a másik elnökkel tárgyalt:
─ Béke, nem lehet rakétákat kilőni! – és gyorsan átadta a másik elnöknek.
A kis, jelentéktelen vesszőcske beindította a jól kigondolt tervét és másik helyre lépett. Csak egy szóval ment odébb, egy ugrásnyira. Amit a másik elnök elolvasott ez volt az értelme:
─ Béke nem lehet, rakétákat kilőni!
Így tört ki a háború.
A Kolorádó őserdőben a turisták egy hatalmas fatörzset csodálhattak meg. Legalább ötszáz éves volt. Már Kolombusz Kristóf idejében egy izmosodó kis növény lehetett. Viharok, földrengések tépázták, de átélt minden veszélyt, még a nagy lavinákat is. Legalább 20 embernek kellett összefogódzkodnia, hogy átérjék.
Egy szép napon egy rovar parányi tojást helyezett el a fa kérge alá. Jelentéktelen lárvák láttak napvilágot. Mindegyiknek jó étvágya volt. Rövid hónapok alatt az óriási fa, amely olyan sok viharral dacolt, elpusztult. Vigyázz az apró, jelentéktelen dolgokra, ezek a nagyok magvai.

  •  
  • 1 / 3
  • >